Kinn ültem, pizsiben, miután mindenki elaludt, a gang szélén, lábam az udvart jelentő betonon. Nem tudtam, sírjak, vagy üvöltsek!
Majd bebotorkáltam a nyári konyhára, elővettem 1 szál fehér gyertyát, és meggyújtottam.
Pár perc után kezembe vettem -már rögzítettem saját viaszával a betonra-, és mint egy kóbor, visszatérő szellem, bejártam gyertyával a kezemben, halvány rózsaszín, lenge pizsamában a telket.
Végig mentem a hiányzó kerítés tövén, megnéztem a sok-sok lábnyomot, amit piti-tolvaj új szomszédom hagyott árulkodó nyomnak maga után. Nézegettem a gyertya fényben a két, teljesen kifosztott, tegnapelőtt még roskadozó, ma hirtelen üres sárgabarackfát. Könnyem indult... tulajdonos vagyok, nekem termett már idén az a fa, sőt... ! Nekem aztán nem, gyümölcsöt imádó kisfiamnak! S most, anyagi nehézségek sivár idején, menjek, és vegyek neki kofától a piacon néhány szemet, hogy ehessen... tegnapelőtt még látta, hogy bőven van a fán!
Szívtelen emberek vannak.
Mohóságból meglopnak egy ártatlan gyermeket -s én sajnos nem első alkalommal tapasztalom, tisztesnek kikiáltott, jól szituált, felnőtt emberek részéről ezt a megfogalmazhatatlan önzést!
Szó szerint végig jártam lassan a kertet. Nézegetve a gyertya fényben, ismerkedve minden szeglettel, röggel, bogárral, növénnyel.
Eszembe jutott, hogy e kedves új szomszédnál többször járt, és segített a nagybátyám. Ma lerokkant ember, akire ajtót se nyitnak a régi "jó barátok!". Mi segítünk -ők kihasználnak... düh kerekedett bennem újra.
Ekkor a Hold előbújt a textilszőttes felhők mögül, mintha nekem akarna világosságával segíteni. Feltekintve láthatóan udvart nyitottak neki a felhők, lazán hagyva a Hold felé meghagyott szélüket, majd vastag pamacsba gyűltek arrébb.
Visszaültem a gangra, új viaszágyat vetettem a gyertyának. Néztem, néztem, szerintem pislogás nélkül, ahogy táncol a láng, mozog törzse körül az árnyék. Lassan nyugodtam meg, bár tanácstalan maradtam.
Hol erősödött, hol erősen gyengült bennem a késztetés, hogy csengessem fel a szomszédot, de legalábbis holnap reggel ez az első dolgom legyen, hogy elmondjam neki valahogy így:
"Gabika néni, szeretném feltartani kicsit, gond van ugyanis! Komolyan gondolják, hogy az új szomszédokat úgy kell üdvözölni, hogy átjárunk a telkükre, udvarukra, és lopjuk a tüzelőnek összevágott fájukat, leszedjük a kertjükből az összes érett gyümölcsöt?" -a vissza tartó erő csak annyi, hogy nem vagyok hajlandó lesüllyedni az ő szintjükre! Amihez társul, hogy azt sem érdemlik meg, hogy 1 pillanatnyi időt vesztegessek rájuk!
Eszembe jutott: "rossz szomszédság török átok!" -tartja a mondás... s bár török uralom már hihetetlen időkben süllyed a múlt ködébe, jól beették magukat mégis ide, közénk, ha génjeibe tették a magyarnak, hogy aljasodj le, lopd meg frissen melléd költözött új szomszédodat!
Érdekes szösszenet, hogy az előző lakók ugyanitt, beköltözés után nemsokkal ki lettek rabolva. Majd itt éltek néhány évet, jó szomszédi viszonnyal távoztak... ha jól sejtem, tudni nem tudom, sosem lett meg, ki rabolta ki őket...
Furcsa, hogy mindezt a jelen korban, dolgos, "igaz magyar" emberek részéről kell tapasztalnom!
A gyertya háromnegyedrészt leégett, bejöttem aludni, reggel korán csörög az óra, és éjfélre jár...
Add Uram, hogy védelmed élvezhessük itt,
ahová hívtál minket!
Add meg, hogy láthassuk,
amint az élettől
a felénk nyújtott fogadtatásért
benyújtod a számlát, büntetőkamattal!
Add, hogy jöjjön jó szándékú ember,
aki kisfiamnak hoz -és nem vesz el tőle,
a megismerkedés jeleként!
Áldj meg minket, vigyázz reánk!
Jó éjszakát!
Hozzászólás előző honlapomról:
álruhás szomszédok.
(Pászti Vilmos, 2016.07.26. 10:30)
Ezek a szomszédok nem is emberek. Nem! Nem azok! Ők álruhába öltözött ördögök.
Pokolba az ilyen jószomszédokkal!!
Pokol tüzére velük, had égjenek az idők végezetéig!!
Válasz
Re: álruhás szomszédok.
(Lea, 2016.07.26. 11:39)
Drága Vili!
Köszönöm Neked, hogy együttérzel velem, velünk!
Jó tudni, hogy vannak még, akikben zsigerből benne él a helyes út, az erkölcs -e mai, megkopottá vált, hitetlen, neveletlen világban is.
Szomorú szembesülni vele, hogy köztiszteletben álló emberek az éj leple alatt tolvajokká silányulnak! Még szomorúbb, hogy ma ez egyre gyakoribb.
Bízom még... az emberekben már egyre kevésbé, de a jóságos, mindent jegyző, és a számlát be is nyújtó ISTEN-ben még töretlenül!
+1 gondolat
(Lea, 2016.07.26. 12:49)
Igen, kibogozódott.
Ezek az emberek amellett, hogy magukat minősítik, és maguk alatt vágják a fát, melyre felmásztak, egy rövid mondatban jellemezhetőek is:
"Mosolyogva csinál Neked rosszat úgy, hogy elvárja Tőled, hogy ezt Te némán tűrd!"
Persze, felmerül az emberben, hogy mit vár másoktól az ilyen ember? Mert ugye bizonyára nem ugyanezt a bánásmódot várja vissza, mert az neki is rosszul esne!?
Utóirat a mából (2023): kiderült, hogy a szomszédunk túloldali szomszédjához "segíteni" kétes hírű férfiak járnak. Több, környékbeli portáról tűntek el dolgok. A kerítést nem csupán mi, környékünkben többen megerősítették. Került ki kamera, majd a drótkerítésekre is került árnyékoló háló, ami többek között nehezíti a belátást. Azóta nyugi van, nem tűnik már el semmi. Egyértelműen pontos tolvajt nem tudunk azonban megnevezni.
Eredeti bejegyzés dátuma: 2016.07.22.