Kötelező olvasmány

 Szerencsésnek mondhatom magam. Annak ellenére, amilyen hatások, szokások, trendek szabnak irányt egy mai gyermek, majd tini életének, a lányom abba az egyre szűkülő táborba tartozik, aki szeret olvasni. Mégpedig könyveket.

Az idei nyáron a következő tanévre szóló egyik kötelező olvasmány azonban komoly megpróbáltatást jelentett, neki is. Beszélgetni is kezdtünk tehát erről. Mármint magáról arról a jelenségről, hogy kötelező olvasmány, mint fogalom, és tény létezik egy iskolás gyermek számára. Rengeteg kérdés felmerült bennünk. Mikor, ki, de leginkább pedig miért találta ki, hogy kötelező olvasmányok legyenek?

Józan paraszti logika mentén úgy vélem, az eredendő ok az kellett volna legyen (természetesen akkor, ha én lettem volna az ötletgazda), hogy a gyerekekkel az olvasást megszerettessük.

Nem mellesleg az olvasás jótékony hatásainak érvényesülését várhatták tőle, mint például (és a teljesség igénye nélkül): a szókincs bővülése, az olvasási sebesség növekedése, a szövegértés elsajátítása, az ismeretek tágítása, a kíváncsiság felkeltése a világ szélesebb megismerése felé, a gyermeki nyitottság fenntartása. Mindebből a törekvésből, elképzelésből vajon mennyi tud, illetve tud-e bármennyi is megvalósulni akkor, ha a gyermekek kezébe olyan olvasmányokat adunk, amely minden szinten kínlódásnak illik inkább be, a kellemes olvasási élmény helyett?

Az is felmerült bennem, hogy a világban ugye egyetlen dolog állandó, ez pedig a változás. Állandóan változó, elvileg fejlődő világunkban a rugalmasság a tovább lépésre, a haladásra, eredendő követelmény. Nincs ez leírva, se paragrafusba bújtatva, egyszerűen érezzük, mindannyian, folyamatosan.
Mondok egy példát: kitalálták az okostelefont, elárasztják vele a világot, eleinte persze státuszszimbólum, ám egyre többeknek van, majd elég hamar eljutunk arra a pontra, hogy furcsán néznek arra, aki még merészel olyan őskövület lenni, hogy hagyományos mobiltelefonon telefonál, főleg, ha messze van még a nyugdíjas korosztálytól.
Számtalan példát tudnék még említeni.
A világ változik, és az a természetes, hogy igyekezzünk lépést tartani vele!

Ilyen körülmények, ilyen életalapok, elvárások között természetellenesnek hat számomra, ha csak egy dologban is, ám széles körben, az ellenkezőjét várják el tőlünk. Történetesen, hogy megállítva az időt, a mai gyerekek ugyanazokat a regényeket vegyék kötelezően a kezükbe, amit a szüleik, nagyszüleik, néhányuknak esetleg már a dédszülei is kénytelen-kelletlen a kezükbe kaptak.
Nekem furcsa ez csupán?

Persze, ez is további kérdéseket hoz: annyira jók azok az írók, művek, hogy nem született tőlük jobb, szórakoztatóbb, egy gyermek számára értékesebb azóta sem? Pótolhatatlanok? Ki állapította ez meg? Senki sem bírálhatja ezt felül?
A téma nyitott. Ha bárkinek ötlete, felvetése, további kérdései, megállapíthatnékja támad ez ügyben, várom, örömmel, hogy együtt gondolkodjunk! Köszönöm!

2015.08.30.