Lelakatolt szív!?

Jelenleg még lassan olvad a fagy bennem... volt pár hónap, míg azt hittem, kővé dermedtem; már az is komoly felismerésnek számított, hogy "csak" alaposan jéggé fagytam...
Még képtelen vagyok elindítani a saját szavaimat, mélyen, igazan, áradóan, mint tettem már éveken át... a drága Flóra (első regényem) is félbe hagyva porosodik, és várja, hogy újra elé üljek... alkossak...
Ám már olvasgatok, új hatások után kutatok, új zenei hangokat keresgetek... a vágy szintje ez, és egyúttal szívet melengetően jó jel.
Ma pedig ezeket a sorokat találtam, mintha csak Nekem írták volna jó tanácsnak;avagy mintha én írtam volna a régi lendülettel: 

"A szívünket nem zárhatjuk el az élettől, de megtaníthatjuk arra, hogy a véletleneken felülemelkedve, töretlenül szembe tudjon nézni a fájdalommal.
Időnként úgy érezhetjük magunkat, mint egy pörgő falevél, melyet a szél piszkos utcán sodor; úgy érezhetjük magunkat, mint egy homokszem, mely megrekedt valahol. 
De senki nem mondta, hogy az élet nyugodt és rendezett dolog - nem az. Az ember nem tépett falevél, és nem is homokszem: kisebb-nagyobb mértékben megtervezheti az útirányát, és követheti is. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint már túl késő bármit is tenni; hogy a mögöttünk lévő út már annyira tönkre van téve, hogy nincs esély egy olyan jövőbeli út megrajzolására, amely akár egy kicsit is más lesz. 
 Mindig van az úton egy olyan pont, amikor új utat jelölhetünk ki!   
És megpróbálhatjuk követni.
Nincs élő ember, aki ne tudna újrakezdeni!"

S egy ima, immár tőlem: 

Édes Istenem, hallgasd meg esendő gyermeked
ma esti imáját!
Add, hogy lelakatolt szívemhez létezzen kulcs;
s add e kulcsot jó kezekbe, jó Uram!
Vezess, segíts, emelj fel,
Lépteimet óvd, vigyázd;
add, hogy erőm maradjon a reményhez,
s add, hogy utat találjak a boldogsághoz!
Köszönöm!

Előző honlapon ehhez dátum: 2016.03.31.
(de ez nem jó, ha oda jutok, majd pontosítom ;) )