Mostanában többször belefutottam abba a nézetbe, hogy rossz dolgokból sok történik, szörnyű, amilyenné vált az ember! Hallottam, és egyet értettem a kérdéssel:
„Istenem, hogy mik vannak?”
Morfondírozni kezdünk, boncolgatni, okát keresni a történeteknek. Kikerülhetetlenül eljutunk e folyamatban arra a pontra, hogy a múlt felé fordulunk:
„volt ilyesmi régen is!?”
Olvasás. Számomra ebben van a kulcs. Sajnos egyre kevesebben olvasnak. Akik még olvasni szeretőnek vallják magukat, többségében tucat-kacat mai olvasmányt vesznek a kezükbe. A mai ember elfelejti, hogy az őseitől tanulhat! A mai ember elfelejti, hogy a legszelídebb, legkönnyebb tanulás, ha átenged a lelkén egy régi történetet, egy nagy írótól –amit úgy írtak meg, hogy bizony valós alapokon nyugvott.
Régen az olvasás tanítás, tanulás, jellemformáló élmény volt! Soha többé nem voltál már ugyanaz az ember, amikor végére érve letettél egy igazi, értékes olvasmányt, mint aki akkor voltál, amikor belekezdtél! Mára az olvasás már tényleg csak szórakozás –az sem feltétlenül garantált! Időtöltés, maximum még talán agytorna, esetleg olykor fantázia fejlesztés.
2016 évet írunk.
Gyöngyösön egy ártatlan, másfél éves kislányt halálra éheztettek a saját szülei! Úgy, hogy több hatóság tudott róla, az anyuka veszélyes a gyerekeire! Egy közeli településen kisebbik, pár hónapos csecsemő gyermekét bántotta úgy az apuka, hogy az átélt sérülésekbe a piciny csöppség belehalt. Úgy, hogy nagyobb gyermeke kapcsán ugyanezen apa ellen már indult gyermekbántalmazási eljárás! A világ egy másik pontján 1 éves, meztelen gyermekét anyuka pórázra kötötte, mint a kutyát, lefotózta, amint kutyatápot próbál enni az előtte lévő tálból, négykézláb, és a fotót napjaink sztárfelületére, a facebook-ra feltöltötte.
Felfoghatatlan!
XXI. század!?
S nekem, aki olvasok még jellemformáló irodalmat, bevillan, hogy bizony, sajnos az emberek között régen is volt ilyen „selejt”, aki szörnyűségekben talált magának örömöt –mások kárára!
Wass Albert műveit borzongva, csodálattal, szeretettel olvastam. Sokkal inkább megértettem, miről szólt, hogyan is zajlott, miért is törtét 2 világháború is… Egyszerű vadásznovellái között, melyek elvileg csupán szép, kellemes élménymegosztások volnának; mesék az erdőről, az életről az erdőn, ott üldögél egy írás…
Farkasok a hóban –ez a novella címe. Vérfagyasztó, lélekvisszafojtó, megdöbbentő.
A szikla alatt férfi címet viselő novelláskötet egyik írása.
„Az író nem hazudik. Az író mesél!” –ez ugrott be. Éreztem, utánajárás nélkül, hogy a történet azért születhetett meg, mert valós alapja van… és ettől még borzongatóbbá válik…
Napokig voltam hatása alatt… újra és újra előbukkan belőlem. Megnyugvást is hoz –régen, száz éve, és talán még régebben is, mióta világ a világ, mióta ember létezik, létezik a rossz is benne. S így kicsit kevésbé rémít meg egy –egy hír…
Isten felé fordít: „miért hagyod, Te ott fenn…?” „hát hiába születünk újra és újra, nem tanulunk semmit?”
Legyen olvasmányajánló ez a bejegyzés! Keressétek, és olvassátok el az említett novellát! Szép estét!
Nyugodalmas jó éjszakát!
kiegészítő gondolatok
(Lendvay Erika Anita, 2016.06.30. 21:21)
Hozzá fűznék pár kiegészítő gondolatot, egy megkeresés alapján, mely sok kérdésből áll, és levélben érkezett:
- ha nem csak komoly tartalom nélküli, egyedül a szórakoztatást szolgáló olvasmányokat venne kezébe a mai ember, véleményem szerint TISZTÁBB és valósabb képet kaphatna történelmünkről, elődeink életéről (miközben írhatnának a történelem könyvekbe bármilyen ferdítéseket)
-pont azért ösztönözném, hogy a felhozott Wass Albert novellát olvassa el az, aki az ajánlóm által kíváncsivá lett, hogy ráébredhessen, a világ sosem volt szörnyűbb, mint tegnap, vagy tegnap előtt; és sosem volt kerekebb, boldogabb
/az a bizonyos egyensúly jó és rossz között, mindkét pólus jelenléte egyformán áthatott minden kort! Aki azt mondja, a mainál nincs szörnyűbb világ -az téved! S ilyen tévedésekbe nem esne, ha olvasna -olyat is, ami ezt valós történetekre alapozva elmeséli!/
- levélíróm a reinkarnáció nyomait véli felfedezni, és ezt kissé nehezményezi, a záró gondolatsor, felbukkanó Isten felé fordulás, fölfelé felvetett költői kérdés kapcsán, és azt hiszem, félre érti, túlgondolja, amit írok!
"hát hiába születünk újra és újra, nem tanulunk semmit?" -Az ember, mint lény, már sokadik generáció itt a földön. S nekem úgy tűnik, sosem képes elődei, ősei, az idősebbek hibáiból tanulni -mintha egy mókuskerék volna, újra és újra ugyanazokba a hibákba esik a mai ember, mint a száz évvel ezelőtt élt őse; holott tanulhatna már mások elkövetett hibáiból!
Mindössze ennyi volt részemről e záró felsóhajtásban -persze minden olvasónak joga van beleszőnie saját magát; nekem is jogom van akár titkolni is, hogy több bukkant fel bennem a megíráskor... ugye?
- senki sem állította, hogy nem szabadna az olvasást szórakozásra használni, én sem tettem, nem is terveztem ilyet merészelni! Azt mertem gondolni csak, hogy leírom, megírom, szavakba öntöm, hogy arányaiban, tömegében -sajnos- az értéktelen felé, a gondolkodást nélkülöző felé indult el a többség... s ez jellemző olvasmányaira is. Benne van a pakliban, hogy tévedhetek! Ember vagyok én is... ;)
A bejegyzés született: 2016.06.26-án.