Ahogyan egy Csillag születik

Érkezett egy apró fény –nyaláb
Hirtelen a Nap becsalta magát
A mélysötét, örök éjszakába. 

Megriadt, a sötét kárhozat 
Meglepte az, hogy vendég érkezett. 

Búskomor, örök kárhozat 
Sosem látott tán, 
Ilyen dolgokat,  
Hát rácsodálkozott, 
amit a NAP hozott: 
melegséget,  
áradó fényeket, 
vibráló színeket, 
édes illatot,  
ínycsiklandozó Életet. 

Voltam én bizony, nem egyszer már
Mélysötét, mint elhullott reményeim…
Magamra vontam az éjszakát,
Eldobtam mindent, mi életet jelent,
S vártam már,
csak egyet vártam én: a megváltó halált.

Mikor összetörik egy érző szív,
Mikor az élet szakad meg lelkedben
Elfelejted, hogy CSODA volt
Mi történt,
Csak siratod, hogy véget ért.
Ostorozod önmagad,
Átkozod a balra fordult sorsodat
S nem kérsz már mást,
Csak az éjszakát.
Mindörökre az éjszakát.

Hajlamos az ember elfelejteni,
Hogy minden csoda
Egy égi fény- nyaláb,
S amikor véget ér is,
- hiszen ez is sorsa-
Csillaggá lesz,
Az égre felkerül,
El nem tűnik,
El nem felejtődik
Csak átalakul:
S beragyogja majd,
Ezüst emléke,
Egykori melege
Az éjsötét éjszakát!


Nézz csak fel,
Az éjjeli égre,
Mily sötét,
Mély sötét,
Ám mégis milliárd
Csillag bontja vásznán fényét,
S minden éjjel
Születnek újabb csillagok!

Nézz csak fel,
Az éjjeli égre,
Mily sötét,
Mély sötét,
S ha rajta a csillagok,
Ha hullócsillagokká lesznek is
Sorsuk van:
Maga a remény!

Meglehet, hogy a sötétség örök
Meglehet, hogy az élet sokszor búskomor…
Ám úgy van az, hogy a fény is társa
A remény a nyomában
Bizony ott bandukol.

Nézz csak fel hát
Az éjjeli égre,
Mily sötét,
Borzongató.
Ám ne feledd,
Sose feledd,
Érkezik egy apró fény-nyaláb,
Hoz magával egy hullócsillagot,
S érkezik egy újabb fény-nyaláb,
S így születnek meg újabb csodák,
Újabb csillagok…

Nagyréde, 2020. ‎február ‎17.