Az Isten háta mögött

Csacsogtunk, sok mindenről. Így került szóba egy új építmény, amit nagy beharangozással adtak át a látogatóknak a közelmúltban. Majd ennek kapcsán egy szépen rendbe tett hely, és a neki otthont adó település neve bukkant elő. Éltem ezen a településen, tíz évnyit… 
Beszélgetőtársaim különös szeretettel tekintenek-e településre, s nekem bizony kicsúszott a számon azonnal:

 -  Olyan volt ott élnem mindig, mintha az Isten háta mögött élnék. Napok múlva morfondíroztam el ezen.
Milyen is az, ha valakinek a háta mögött vagy? Régi korok nemes lovagjainak képe úszott lelki szemeim elé, kik a földig érő bő szoknyákba bújtatott hölgyeket oldalukon karddal kísérték, és veszély /avagy veszélyesnek tűnő helyzet/ esetén egy mozdulattal maguk mögé utasították, így rántva ki az éles pengét, és szó szerint testükkel is teljességgel védelmezték a nőt. 
„Csak a holt testemen keresztül!”- hányszor ki-kiejtjük egy élet során, bele sem gondolva, miről is beszélünk… 
Valaki háta mögött lenni tehát védelmezettséget jelent!? Egy biztonságos helyet, tiszteletet és szeretetet egyben, ahol lehetek elesett, gyönge, védelmezésre szoruló Nő…
Rossz minőség?
Valóban a világtól elvágott, eseménytelen, mindentől távoli hely volt ez, mint aminek az évek alatt éreztem? S ha igaz is ez, valóban negatív a töltet? Elgondolkodtató… 
A szóhasználat sokat elárul, többet, mint előre sejtjük –főleg a mi, ékes, kifejező magyar nyelvünk kapcsán! 
Ha maga az Isten vett engem a háta mögé… lehetett-e az rossz nekem? S pár év távlatából, kívülről tekintve vissza azt kell mondjam, igazából a világtól csak kicsit „szélére helyezett”, de el nem vágott helyzetben éltem, s élveztem a sors, az Isten védelmének kegyét… 
Neked, ki elolvastad ez, kívánom, hogy mint velem tette egykor: 
Hordjon tenyerén Téged is az Isten! 

2014.07.07.