Csodállak

A nézőtéren síri csend ül. Mindenki áhítattal figyel. Egy lélegzetnek sincs szemernyi hangja sem. A megvilágítással előre terelnek minden tekintetet, csak a színpad közepe áll vakítóan fehér fényben, mindenhol azon kívül szinte kézzel fogható a fekete mélysötét. 

Kilépsz az ezüst csillogású hófehérbe. A zene a háttérből kristálytisztán csendül fel. Mozgásod tökéletesen harmóniában a zenével, tizedmásodpercnyi eltérés sem észlelhető. 
Egy vagy vele. Azonos. Úgy érezni: egyenesen Belőled szól... A lelked szólal meg. Bőrödként simul rád a ruha. Tested férfias, izmaid csodálatosan kidolgozottak, hibátlan férfitest. 

Táncod magával ragad, ámulatba ejt. A látvány, a hatás mind elbűvöl… ha akarnám sem tudnám levenni Rólad a szemem. Ajkaim kissé kinyíltak, még a szám is képtelen vagyok becsukni… vágyat kelt bennem mindez… szikrázva fellobbanó hozzád-bújhatnékot… szinte orromban érzem illatod, kezem gondolatban máris dús hajadba téved… hirtelen eszembe jut, talán most, e pillanatban minden itt ülő nő ugyanígy nézhet Téged!?  

A tánc véget ér…zene megáll… pillantásod a sötétben felém téved… 
A fények változnak, oszlik kicsit az éjsötét, nem csak egy pont, az egész terem újra világosban úszik lassan… s Te fürdesz fenn a színpadon a szűnni nem akaró tapsban… a háttérben halk zene is ad némi virtust… fejed felém biccent… meg mernék esküdni rá: kacsintottál! A két szempár szótlan összevillan, egy aprócska, ám örök érvényű pillanatban…Alig észre vehetően…s mindketten őszinte boldogsággal, szívből mosolygunk… 
Hiszen mi ketten…már összetartozunk. 

"Ha mi árnyak nem tetszettünk,
Tisztességgel vesztettünk egy csatát -
Kihunynak a szellemfények,
Hazatérhet minden kedves barát.
És hogyha az emberlényeg
Benned ellenméreg után kiált,
Visszatérsz a nézőtérre,
Csak hogy végre hallhass még egy iá-t..."

/Szentivánéji álom - musical/ 

2011.10.25.