Egy költözés margójára

Tettem-vettem a fák alatt. 
Hurcolásztam a cuccainkat. 
Úgy tartoztak hozzám a könnyeim, 
mint forráshoz a patak, 
mint pozitív kúthoz az addig sosem volt tó. 
Azt gondoltam, a nagy fájdalom már mögöttem van. 

S megtapasztalhattam, a most-ban, hogy fájdalom és fájdalom között is lehet égbekiáltó a különbség. 
… mert ami fájt, igazán, sajgón, az nem az a halmaz volt, tettekből, történésekből, szavakból ami ide, e ponthoz elvezetett! Semmiség lett egy perc alatt mindaz!
Ami igazán fájt, az a várakozás… az utolsó utáni remény… hogy felbukkansz még… és elmenni nem hagysz!
Rá kellett jöjjek, hogy igazán az fájt csak, hogy végleg elengedtél! 
Az, hogy csomagolni, elmenni hagytál! 

u.i.: 
Van, hogy ritka kincsekre lelsz 
S kacatként hagyod őket hátra… 
Mert előre nézel már, 
S többé nem hátra… 

2015.09.29.