Fordul a kulcs a zárban… nyomán halkan duruzsolni kezd a motor. Az eső esik, talán a nap végét siratja el a sötét estében… Még kezem pótcselekvésekbe kezd… indulni kell, muszáj… s oly nagyon nehéz! Mély sóhaj szakad fel belőlem… indulni kell, indulni –zakatol bennem, s erőm lesz hozzá… nehéz volna érteni, megmondani: honnan, miből tud táplálkozni, életre kelni, létre jönni ez az erő… mert egy sokkal erősebb erő húz vissza Hozzád… Ott állsz, kezed már a cigarettát morzsolja, s szemed nem látom a sötétében… de félnék is most meglátni! Hiszen érzem, szomorúságot, fájdalmat gyűjt, ez lobban tekintetedben, s ha meglátnám, szívem szakadna belé! Igyekszem már az útra, mi előttem áll, figyelni… Igyekszem örülni, hogy Veled lehetettem…Igyekszem hálát adni, hogy szép; sőt, csodálatos napunk volt együtt!!! S csak halkan kérem fenn a JóIstent: adja meg a hasonló napokat még nekünk, számolatlanul, számtalanszor!