Elfáradtál.
Szemeidben szomorúság.
Szívedben gyűlik egy könnycsepp,
Óvod, vigyázod még.
Tiéd.
Jogod van a gyászhoz.
Minden nyomorúsághoz.
Elfáradtál.
Szemeidben szomorúság.
Lelked darabokban.
Tested már csak a védelem
Bánthatsz.
Hagyom, üss csak…
Tessék, itt vagyok!
Elfáradtál.
Szemeidben szomorúság.
Az életed immár romokban.
Zokogások tűnnek fel
a felcsendülő akkordokban,
a zene máskor gyógyír:
most tükörré lett.
Elfáradtál.
Szemeidben szomorúság.
Lepereg rólad lassan ütés,
és bántás,
tűröd, hagyod.
A világ most távoli,
nincs már otthonod.
Elfáradtál.
Szemeidben szomorúság.
S megelégeled a sorsod.
Kinek nem elég még,
amit eddig ártott
azt öklöd tüzébe mártod,
odacsapsz.
Elfáradtál.
Szemeidben szomorúság.
Nem vágysz már
társaságra.
Siratod az elvesző szépet,
siratod a jövendő képet,
túlélsz.
Elfáradtál.
Szemeidben szomorúság.
Szívedben összetört remények.
A falakon árnyékok,
sorra eltűnő emlék-képek.
A sötétbe burkolódzol,
csendbe vonulsz.
Elfáradtál.
Szemeidben szomorúság.
S bár vége a télnek,
a tavaszban többé már
nem hiszel.
Az gyógyít most csak,
ha a végtelen csend ölel.
Nagyréde, 2024.02.11.
