Látom meglegyintett a halál szele…
Tekintetedben rémülettel kevert a zavartság.
Magas homlokod ráncaira
mély árnyak vetültek hirtelen.
Izzadt kezed meg-meg remeg, és előkerültek megbotlásaid.
Amit már feledni akartál, s hitted, hogy jól titkoltad mindig.
Most belépőnek tűnik az örök kárhozatra…
Kapzsi voltál olykor, és a pénzért semmi sem volt drága.
Odadobtál kapcsolatokat, feláldoztál barátságokat
a haszonért.
„Lépj tovább”, meg „engedd el”,
ez volt a jelszavad, mit mellkasodra tűztél.
Barátság jöhet másik,
de a MOST csilingelő apró már ma hoz kamatot.
S bizony szentül hitted,
hogy így kell az életet élni.
Meglegyintett a halál szele…
S lepergett előtted minden huncutság,
Képekben villant meg minden és mindenki,
Mit pénzért eldobtál…
Nem érted. Állsz megfagyottan.
Mi van, ha mégis számot kell adni,
Mindarról, mi a vagyonod mögött van!?
Eldobtál testvért, barátot,
Elárultál szülőanyát,
S csak nevettél –azt hitted, a buták…
Mit dohognak?
Hát nem tudják…
Azt a titkot, mit Te titoknak hittél
Más is ismeri!
Te jónak vélted,
Míg mindenki más árulásnak hívta azt.
Meglegyintett a halál szele…
S most kezdted csak megérteni...
Nem az emberek az eszköz a pénzhez…
Vannak magasabb rendű,
Máshogyan értékesebb dolgok is.
Tudod, hálásnak kéne lenned!
Mert a halál szele csupán meglegyintett!
Egy ébresztőt kaptál,
Hogy felismerhesd, és megbánhasd
Jóvátenni... egy esélyt kaptál,
S megérezted, hogy bizony fontos ez!
Meglegyintett a halál szele…
Ébredj hát fel,
Mert hamar eljön az a holnap,
Mikor már nem csak meglegyint…