Amikor a pénz az utcán terem

            Néhány évvel ezelőtt, egy rövid időszakot dolgoztam irodában, úgy, hogy a munkáltató cég a hatvani Tesco üzletsorán bérelt egy sarok részt /előtte sokáig gyógyszertár üzemelt ebben a pár szobácskában/. Ez volt tehát a napi munkavégzésem helyszíne.            
     Az irodáinkból, egy nagy kirakatnak köszönhetően végig láttuk a Tesco üzletsort. Igaz, volt szalagfüggöny, ám így is ki-ki láttunk olykor az ott zajló dolgokra.

Már pár nap után felfigyeltünk egy furcsa jelenségre. Nagyjából friss ötvenesnek saccoltunk egy férfit, aki munkáskesztyűben, hatalmas zsákokban járt az üvegvisszaváltó automatához. Szépen a gépbe tolta a zsákok tartalmát, összehajtogatta a zsákokat kicsire, majd az ügyfélszolgálatos pultnál készpénzre váltotta a cetlit, amit a géptől kapott. Mindig gondosan figyelt, hogy ne hagyjon szemetet maga után. Ha véletlenül valami flakonból, aludobozból kifolyt egy kis benne maradt tartalom, odament az ügyfélszolgálatos pulthoz, és udvariasan jelezte, hogy takarítást szeretne kérni, és elnézést is kért, amiért gondot okozott.
Minden nap jött a zsákokkal, akadt nap, hogy 2-szer is. Talán 2 hete láttuk így, mindennaposan, amikor ketten elindultunk kifelé a reggelinket megvenni. Egyetlen pénztár működött még csak, és az pont a visszaváltó részhez esett közel. Vártunk a pénztárban a sorra kerülésünkre, amikor érkezett a nagy zsákokkal emberünk.
Alig nyitotta ki a zsákot, odalépett hozzá egy másik férfi, és beszélgetésüket óhatatlanul is meghallottuk:

- Szia! Hát te? Alig ismertelek meg hirtelen, de régen nem láttalak! Mik ezek a nagy zsákok?
- Szia Feri! A zsákok a mindennapi túlélésem. Elveszítettem a munkahelyem, elkezdtem ugyan újat keresni, de édesanyám ágyban fekvő beteg lett, rám, az egyetlen fiára van szorulva. Így vele vagyok otthon, ápolási segélyen. Nagyon kevés pénz ez, és vannak még sajnos régebbről kisebb adósságaim. Ki kellett valamit találnom. Így minden este, amikor édesanyám már elalszik, ezekkel a zsákokkal, meg fejlámpával felpattanok a kerékpáromra, és elkezdem járni a várost. Összeszedem a mások által eldobált aludobozokat, műanyag flakonokat. Néha, szerencsésebb napjaimon van, hogy sörös üvegek, boros üvegek is akadnak, ezekért több pénzt tudok kapni darabjáért. Mikor a zsákjaim megtelnek, haza megyek, lefekszem én is. Reggel, amikor anyukát rendbe szedtem, és a szomszéd nénit is megnézem, a Mariska néni meg szokta tenni nekem, hogy átjön anyukához, az ágya mellé ül, így én nyugodtan jöhetek a zsákokkal ide.
- Sajnálom barátom, nem sejtettem, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerültél! –szólt közbe a hozzá lépett ismerős- Ha tudok valami könnyű, vagy alkalmi lehetőségről, megkereslek, ígérem! A telefonszámod ugye még a régi?
- Köszönöm figyelmességed! Igen, a telefonszámom a régi.

A barát benyúlt kicsit a nála lévő táskába, elővette a készülékét, leegyeztették, tényleg megvan-e a telefonszám, majd alig észrevehetően egy összehajtott bankjegyet csúsztatott a búcsúzásul megejtett kézfogással a barát a szemétszedő emberünknek.
 Utóbbi ezt nem is akarta elfogadni, de egy „kérlek, nekem apróság” elhangzása után mégis zsebre tette. Visszafordult az aludoboz hegyhez, amely még beváltásra várt, amikor egy idősebb asszony lépett hozzá, a pénztártól.

- Kedveském, ne haragudjon, halottam a beszélgetést, itt álltam pár lépésre magukhoz. Nem akarok tolakodni, becsülöm a talpraesettségét, hogy úgy szerez pénzt, becsülettel, ahogyan tud! De megengedi nekem, hogy megkérdezzem, mennyi pénzhez tud így hozzájutni? Értelmes tevékenység ez magának?
- Nagyon változó. Tudja van, hogy buli van este a sörkertben, vagy rendezvény a városban valahol. Ha hallok róla, ott kezdem az estét, és ott jobban találok kis területen sok, nekem beváltható szemetet. Néha viszont igen nagy területet kell bejárjak, és akkor sem biztos, hogy teli lesz 1 zsák is. De legrosszabb napon is 3-4 ezer Ft össze szokott jönni, akad, amikor annyit sikerül össze szednem, hogy kétszer fordulok vele, hogy elhozzam, ilyenkor a 10 ezer Ft vagy pont megvan, vagy már nem sok híja akad.
 - Jó gyerek maga, büszke lehet magára az édesanyja! Jó egészséget kívánok magának!

Mire e záró mondat a néni szájából elhangzott, már az iroda ajtót nyitottuk. Ahogy telt az idő, láttuk, hogy valóban minden nap jön, megszokott időben, és néha felbukkan délután is. Bizonyára annak függvényében, hogy van-e mit hoznia, és van-e, akire rábízza az ágyban fekvő nagybeteget otthon.
Minden pénteken, a beváltás után kiviszi a zsákokat, ráerősíti a kerékpárra, majd bemegy az üzletbe, és bevásárol. Ilyenkor kifelé 2, jól külön válogatott szatyorral távozik, 2 db, gondosan eltett blokkal. Gondolom, egyik szatyorban a saját maguknak beszerzett szükségletek, a másikban a szomszéd néninek kellő dolgok lehetnek. Tiszteletet érdemlő ember lett a szememben, aki az élet nehézségei közepette nem sírt, rítt, nem másokhoz futkosott segítségért, hanem utat talált arra, hogy megoldódjon valahogy a nehézzé vált élet! Mindössze 3 hónapig dolgoztam a cégnél –ez is megér egy misét, de az majd egy következő, külön történet lesz-, és a városba is kevésbé jártam, átirányultak napjaim Gyöngyös város utcáira; így elvesztettem a nyomot, az információ morzsákat a szemétgyűjtő emberről.

Hamarosan változtak a dolgok az országban. Egy új szabályozásnak köszönhetően megalakult a MOHU. A műanyag hulladék csökkentésére irányuló állami/uniós törekvések okán 50 Ft/flakon visszaváltási díjas lett minden üdítő ital, ásványvíz flakonja, ugyanakkor az aludobozok, és nagyon sok üveg is. Visszaváltási rendszerbe vontak be olyan termékeket is, amikre ez eddig nem volt jellemző –például a tea ízesítő citromlé csomagolása.
Sokan voltak felháborodva, az új rendszer indulásánál, mert magasnak találták az összeget. Eddig 10 db műanyag flakonért 10 Ft-ot, és 5 db aludobozért ugyanígy 10 Ft-ot fizettek; viszont a termék árán ez nem volt érezhető, egyszerű környezetvédelmi történetnek tűnt. Ez az apró pénz viszont nem is ösztönözte a többséget arra, hogy a megüresedett csomagolóanyagot ne hagyja el pont ott, ahol jónak látja. Teli is volt az utca, az utak széle szeméttel. A termékekre rákerülő új logó, az 50 Ft-os pénzforgás a visszaváltás mentén úgy reméltük, megváltoztatja kicsit az eddigi szemléletet. Én is azt gondoltam, ez már jó lesz így arra, hogy eltűnik a szemét az utcákról, de legalábbis jelentősen csökken a mennyisége. Tévedtem.

Míg a hatvani férfi a kivételesebb, fehér holló kategóriába tartozónak tűnt, a MOHU óta megszaporodott azok száma, akik rájöttek, hogy a pénz tényleg az utcán hever! Mostanra legalábbis Gyöngyösön mindennapos a kukák kiborogatása, azokban könyékig turkálás, és teszi ezt a hajléktalan, a drogos, és a nagyon szegény ember is, egyaránt.            

      Sajnos mai napig mindenfelé megtalálható a szemétként útszélre dobott, pedig már igazán értelmesen visszaváltható flakon, sörösüveg, alumínium italosdoboz is. Magam is tapasztaltam, hogy a boltba betérve a már egy ideje ismert hajléktalan srác behozott egy pár darab ilyen, az utcán összeszedett, mások által eldobott dolgot, és a reggelijét a visszaváltó blokkal fizette ki –már pár szemétté vált csomagolásból megoldható egy apró bevásárlás.
Nem sikerült még eldöntenem, jobb hely lett-e a világ, amióta ez a rendszer megváltozott!? A legnagyobb kérdés mégis az maradt bennem, mit kellene tenni ahhoz, hogy valóban tiszteljük a környezetünket, és tisztább, jobb hely legyen kicsit ez a világ?

Nagyréde, 2025.02.22.