Icuka, a nyugdíjas aranyásó

        Icukáról írtam már történetet. Akkoriban ismertem meg őt, amikor új helyre költöztem, és a szomszédaim közül az idősebb Jani bá’-val jószomszédi viszonyt építettünk ki.
Csíptük az öreget, napi szinten beszéltünk, segítettük egymást apróságokkal. Bár minimum lánya, kis jóindulattal unokája is lehetettem volna korunkat tekintve, mégis hamar tegező viszonyra váltottunk.
Jani életének nagy szerelme volt egykor Icuka, akitől viszont a szülői tiltás messzire sodorta. Idős korukra találták meg egymást újra, és az akkor már két özvegy valami filmbe illő, romantikus egymásratalálásban élt. Ez volt egy pillanatig a jelen.

 Aztán az élet nagy rendező, és hamar összetöri a sorsokat. De kanyarodjunk kicsit mégis visszább. Szomszéd Jani későn nősült végül, és házasságába se hamar érkeztek meg a gyerekek, így nem volt túl fiatal apuka már, amire két lánya megszületett. A lányok még iskolába jártak, mikor viszonylag rövid idő alatt édesanyjuk eltávozott az élők sorából. Jani, és annak idős édesanyja nevelték évekig őket.
Jani nagyon vágyott volna unokára, de féltette is a lányait a rossz kapcsolatoktól, a semmirekellő fiatalemberektől. Idősebb lánya bár többször élt párkapcsolatban, férjhez mégsem ment sosem, és gyermeke sem született.
A kisebbik lány viszont középiskolás korában elkezdett engedni egy falubeli, pár évvel idősebb srác udvarlásának, akivel aztán több év együttjárás után, a középiskolát követően össze is költözött. Jani örült nekik, és sokszor kérdezte meg, lagzi aztán lesz-e már… mindig hozzá tette, hogy csak azért érdeklődik, mennyire gyorsan gyűjtse a pénzt (de ez csak a takarása volt atyai aggodalmának, egyúttal reményeinek). Sokévnyi együttélés után Katika terhes lett, élettársa meg is kérte a kezét, össze is házasodtak szépen.
Az esküvőn, majd az azt követő vacsorán az öreg szomszéd Jani az immár vejévé előlépett Zoltán nagyapjával verődött össze nagyon. Korosztályukat tekintve az öregnász korban inkább közelebb volt az örömapához, mint a vő apja.
Pistával régebbről is ismerték már egymást, hiszen kicsi a falu; ismert itt régen mindenki mindenkit. Viszont tény, hogy míg a gyerekek szorosabbra nem fűzték a viszonyt, bizony sokat nem beszélgettek egymással. Egy esküvő azonban mindig jó lehetőség a sorstól, hogy szorosabbra fűződjenek baráti kapcsolatok is.
Icuka is örült, hogy Jani nem a szépasszonyokat kerülgeti ízléstelen viccekkel és beszólásokkal ittasan, hanem Pistával közös hangot talált, és átbeszélgetik a fél éjszakát.

Jut is eszembe, Icuka. Ő az esküvő pillanatában már Jani élettársának tekinthető: bár hivatalossá nem tették együttélésüket sehol, mégis köztudomásúlag egy pár voltak.
Janinak megvolt itt falun a családi háza, Icukának benn a városban a 2. emeleti apró, de takaros kis lakása.   Tavasztól őszig Jani családi házában éltek, és csak amikor kicsit eszükbe jutott, ugrottak be megnézni a városi lakásba, hogy minden rendben van-e.
Télen viszont, a takarékosabb fűtés miatt beköltöztek az Icuka lakásába, és csak random időpontokban néztek rá Jani házára.

Icukáról kell meséljek még –úgy érzem. Szomszéd Jani egy-egy kicsit pityókás, gyengébb pillanatában mesélte el, hogy Icuka nem tud a pénzzel jól bánni.
Gyerekként nehéz sorsból, nélkülözésekből, lemondásokból indult. Amikor végre férjhez ment, jó remények kecsegtették, hamar lett házuk, volt állásuk mindkettőjüknek, ám jöttek sorban a gyerekek is.
A gyerekek mellé mire szüksége lett volna rá, nem volt segítsége: anyósa lerobbant, ápolásra szorult, saját szüleit 1 év leforgása alatt elveszítette. Az ápolási díj kevéske volt, a gyerekek és az ápolásra szorult családtag pedig nem adott lehetőséget rá, hogy Icuka újra munkahelyen dolgozhasson. Otthon próbált állatokat nevelgetni, haszonkertet művelgetni; és bizony, gyakorta kellett megszámolgatni fejtörések közepette a bukszában megbúvó aprót.
Házassága hangulatára is erősen rányomta bélyegét a sok nehézség. Férje neki-neki indult az italozásnak, elköltve borra a kevésből is jelentőset, aminek napokig tartó veszekedés lett az ára.
Minden hányattatás ellenére, Icuka igyekezett a gyerekei felé jól helyt állni, és amit lehet, előteremteni számukra. Mire nagyobbacskák lettek, Icuka özvegyasszony lett, és anyósát is elkísérte utolsó útjára. Sikerült munkahelyet találnia, és nagy megkönnyebbülést jelentett számára a végre újra kezébe vehető fizetés.
Gyerekei viszont elkezdtek anyjuktól mindig követelni valamit, és nem tudott Icuka nemet mondani nekik. Talán az munkált benne, hogy végre szabadabban adhat meg nekik mindent, végre van miből költekezni.
Aztán a gyerekei felnőttek, lett saját, jól fizető állásuk. Büszkén mesélte, hogy a fia üzletvezető a város egyik legfelkapottabb élelmiszer üzletében. Annak rendje és módja szerint el is költöztek anyjuktól.
Azonban mindkettő hitelekkel vett lakást, és mindkettő természetesnek vette, hogy az anyjuk legyen a hitelnél kezes. Hiába lett jó indulásuk, a pénz nem állt meg egyiküknél sem, és havonta jelentkeztek az anyjuknál, valami nagyon fontos dologra hivatkozva pénzért. Természetesen ő pedig mindig adott, ha nem tudott annyit mégsem, amennyit kértek, akkor is juttatott –amennyit el tudott venni magától.
Icuka így, már 2-3 évet ugyanolyan erős aprópénz számolgatásban töltött, mint annak idején, hiába volt a jó fizetés, és jött már mellé az időközben elért nyugdíj is.
Ekkor találták meg Janival újra egymást. Jani első perctől pénzelte kissé Icukát. Megbeszélték, hogy megfőzi Icuka a kedvenc ételeit Janinak, csak Jani segítsen beszerezni a hozzávalókat. Felkerekedtek hát, és együtt bevásároltak, a pénztárnál a teljes vásárlást Jani fizette ki. Rendszeressé is vált ez így.
Jani vidéki portáján nyáron megtermeltek mindent. A gyümölcsfákról leszedett gyümölcsből Icuka főzött lekvárt, készített befőttet, került a fagyasztóba, és készült pálinka is, Janinak.
A télre való hagymát, krumplit, zöldségeket megtermelték a kertben.
Icuka szeretett ám adni magára, havonta fodrász, 2-3 havonta kozmetikus, néha pedikűrös–mondván, hogy Janinak is fontos, hogy ápolt asszony legyen mellette-, gyakran ezeket a számlákat Jani fizette ki neki.
Mivel Icuka gyakorta panaszkodott, hogy kevés a pénzecske, Jani 1-1 számláját is kifizette, és egyszerre sosem sokat, de készpénzt is gyakran adott Icukának. Annak ellenére, hogy hamar rájött, a baj forrása nem más, minthogy Icuka nem tud, nem akar a szemtelen gyerekeinek sosem nemet mondani, azok meg lehúznák az anyjukról az utolsó bőrt is.

- Baj van Icus, most hívott a Katika! –szólt be Jani a konyhába, miközben érkezett befelé az udvarról.
- Mi történt? Milyen baj?
- Az öregnászasszony, a Mari, meghalt tegnap éjjel.
- Oh, Istenem, hát mi történt?
- Rosszul lett, Pista mentőt hívott, jöttek is, be is vitték. Intenzív osztályra került, de alig egy órát lehetett ott, amikor már értesítette a kórház Pistát, hogy sajnos elhunyt. A gyerekek ennyit tudnak, még az okát sem, hogy mi vitte el.
Csend lett.
Icuka konyharuhával a kezében ült a hokedlin, meredten nézte a kőpadló mintáját, Jani támaszotta a konyhapultot, a háta mögé tett két kezével, és bámult kifelé a konyhaablakon.
Percekig nem tudott szólni egyik sem.
Nagy meglepetés egy váratlan haláleset –le is taglózta őket ez a hír.

- Át kéne menjünk a Pistához délután –szólalt meg végre Jani-, valószínű ráférne némi támogatás, meg amúgy sem voltam nála már vagy 3 hete.

Így Icuka és Jani átsétáltak délután, az 5 órási harangszóval Pistához.
Lesápadva, zavartan fogadta őket, mindenért elnézést kért tőlük. Nem tudott többet mondani nekik Mari haláláról, mint amit már tudtak.
Icuka főzött egy kávét mindannyiuknak, elmosogatott kicsit, benézett a hűtőbe is.

Amikor jöttek el Pistától, a hazafelé úton jelezte Janinak, hogy úgy vette észre Pistánál talán még kenyér sincs otthon, főtt étel meg pláne, és a hűtője is szinte üres.

Másnap Icuka hurkát sütött, meg a hurkazsírban karikára vágott krumplit, Jani a boltban pár apróságot bevásárolt, a kamrából vettek elő savanyúságot, befőttet, és végül 2 fonott kosarat megpakolva újra átmentek az Öregnászhoz.
Pista kicsit összeszedettebben fogadta őket, és amikor elkezdtek a kosarakból kipakolni, bizony el is sírta magát. Bevallotta, Mari vette nekik még a kenyeret is, ő maga boltban nem járt vagy 30 éve is van már, az árakat se tudja, és főzési tudománya is megáll annyiban, hogy egy tojásrántottát még össze tud dobni.
Javasolták neki, nézzen valami előfizetős menü után, amit helyébe hoznak –ehető az, bízzon benne.
Pista megköszönte figyelmességüket, és a tanácsot –ígérte, utána jár a lehetőségeknek.

- Főzhetne rá a lánya, igazán –szólalt meg a már hazafelé úton lépkedve Icus.
- Kicsoda? A Marika? Aki maguknak is ebédet hord a városból, munka után, kifőzdéből?
- Hát, tényleg… igaz. De valahogy mégis gondolhatna az apjára is!
- Gondolhatna. De nem fog, ne is álltass ezzel senkit! Törődünk majd mi a Pistával, Icus, rá-rá nézünk, ha nem intézi, segítünk neki mégis megoldani, hogy hét közben hozzanak neki menüt, szombaton meg majd főzöl mindig úgy, hogy egy kis kajával minden szombaton délután átsétálunk hozzá. Fordított esetben neked is jól esne, ha nem hagynak magadra! –döntötte el Jani a feladatokat maguknak ez ügyben.
- Jól esne, jól esne, persze, de nem a mi dolgunk kéne ez legyen! –pörölt vele kissé Icus
- Tán attól félsz, hogy ez Neked sokba fog kerülni? Ne aggódj semmin, nekem ez belefér a nyugdíjamba, megveszek én mindent neked a főzéshez, és nem hagyjuk Pistát magára, ha már ez a helyzet állt elő!

Icuka belenyugodott. Innentől hónapokon át így is történt, hogy minden szombaton megjelentek Pistánál, és vittek neki némi levest, valami egyéb ételt, amikből szombaton vacsora, vasárnap ebéd lehetett az asztalán. Pista hálás is volt, és nem is akarta már ingyen elfogadni a segítséget. A harmadik alkalomnál közölte is velük, hogy nem akarja őket anyagilag terhelni! Jani persze hallani sem akart arról, hogy Pista egy fillért is adjon, mondta neki, majd ledolgozza neki Pista, csak adódjon valami munka a ház körül!
Hogy, hogy nem, Pista azonban onnantól csak adott pénzt, Jani háta mögött, Icukának. Aki pedig hálásan zsebre is tette azt, és persze Janinak elfelejtette megemlíteni…

A sors nagy rendező. Már minden percen várták az unoka megszületését, Katika már nehezen viselte a napokat, amikor szirénázva visított végig a falun a mentő –és Janival sietett.
Másnap reggel futótűzként szaladt végig a hír, Jani már nem érte meg a várva várt unoka megszületését.
(Mi ekkor már túl voltunk egy újabb költözésen, a hír elért engem is, bizony leültem pár percre, csendben, szótlanul magam elé meredni –mert eszembe jutott, hogy az én gyerkőcömmel milyen jó kapcsolatot ápolt. Sajnáltam őt, a lányát, a még meg sem született unokát, és úgy éreztem, vannak pontok, amikor igazságtalan a Sors, hogy egy életet a tetőpontja előtt vág ketté…)

A temetésen Katika már nem tudott részt venni. A kórházban küzdött az egyre gyakoribb fájásokkal.
A temetés másnapján született meg a kisfiú.

 Icuka, lévén hogy hivatalosan nem volt Jani élettársa, vissza vitte a Jani házához tartozó kulcsokat a lányoknak.
Kicsit siránkozott nekik, hogy egész tavasztól ápolta a kertet, még most fog beérni benne a legtöbb minden, le kéne majd szedni, el kéne tenni, nem szabadna kárba veszni hagyni az a sok jó mindent!
A lányok átbeszélték, és visszaadták neki a kulcsokat, jelezvén, nyugodtan menjen, takarítsa be, amit megtermelt, a házból is bármit elvihet, ha akar –tudják, és köszönik, hogy apjuknak támasza volt.
Ráér a kulcsokat majd a tél beálltakor visszaadni.
Icuka cserébe megígérte, hogy a házban is kitakarít, rendet tart.


Már jócskán az őszben jártunk. Napsütéses, meglepően meleg nap volt. Szombat, kora délután.
Gyalog közlekedtem a faluban –néha szokásom ez-, fel sem fogtam, hol is járok, megakadt szemem Pista bácsi kis házán.
A teraszon napozott Pista bácsi, nem egyedül.
Az öreg már fiatal korában is mindig szépen, rendezetten járt, most az ing csak egyetlen gombbal félregombolva volt rajta, a napsütésnek tartotta mellkasát. Máskor gondosan elválasztott, lezselézett ősz haja most kócosan.
Mellette, a padon, puha plüss köntösben Icuka.
Icuka nyakában gyöngysor, haja szintén kócos. Meglátott a túloldali járdán, ekkor a köntöst magán a mellkasánál ököllel összefogta, másik kezével intett, úgy köszönt nekem.
Hozzá is tette, hogy „Csodaszép napunk van, napozunk, napozz majd egyet Te is!”
Megkérdezte, jól vagyunk-e, válaszoltam is, hogy igen, köszönjük, majd odakiáltottam, ne haragudj Icuka, sietek sajnos.

Felnőtt vagyok. Leveszek már jeleket. Icuka Pistának aznap bizony nem csupán főzött.

Hetekkel később, előttem sétálgató 2 idős asszonytól kaptam el szövegfoszlányokat.
Megbotránkozva beszélték meg, hogy az Icuka ide jár a Pistához, főz neki, ellát asszonyi feladatokat is körülötte, de ezek hancúroznak is, még csak ügyet sem csinálnak belőle, hogy legalább diszkréten tennék -és Icuka, ha rákérdeznek, elmondja, hogy Pistának még jobb nyugdíja van, mint Janinak volt…

Ennyit tehát a romantikus szerelemről, amivel az egykor egymástól eltiltott szerelmesek idős korukra mégis egymásra találtak!

Szegény Jani, ahogy felénk volt szokás mondani, bárhol legyen is most, ha ezt látná, bizonyára nyughatatlanul forogja a sírjában!

Azóta szétnézve magam körül, azt kell látnom, ez nem is kirívó, és nem is egyszeri eset! Nem csak Icuka és Pista van így, nyugdíjas özvegyként egymást támogatva. Talán csak nekem, hozzájuk képest fitalanak megbotránkoztató valahol, hogy így egymásba gabalyodnak idős emberek? Talán nekik nincs joguk még egy kis boldogsághoz?
Joguk bizonyára van hozzá… ami a megbotránkoztatást inkább okozza bennem, hogy nem valódi szeretetet, törődést, főleg nem szerelmet érzek indíttatásául a kapcsolat mögött, sokkal inkább számítást, anyagiasságot, pénzzel mérést…

Tény, ha megnézzük jelen társadalmunk nehézségeit, sok nyugdíjas embernek komoly gond a mindennapok kivitelezése, csekélyke nyugdíjakból, egy ledolgozott élet után.
Kívánom azért mindannyiunknak,  hogy életünk alkonyán már ne motiváljon senkit ilyen tettekre, ennyire a pénz!

"Mint egy fantom, 
A szerelem köztünk járt, 
Hallom a léptek visszhangját. 
Hordom a nyomait büszkén. 
Az élet úgyis megy tovább. 
Fantom, 
A szerelem megkísért, 
Felkér, majd visszahúzza kezét. 
Fáj még a helye a szívben, 
De élni kell tovább 
A tegnapután. 

Volt ezer gyilkos csók meg szép halál. 
És volt, mit a lélek máshol nem talál. 
Nincs tovább, nincs több tánc, csak állunk, nézd! 
Szép, ahogy hullik szét most minden rész. 
Fátylat rá! Te se bánd! 
Hátrahagyom ami nehéz!"

Zsédenyi Adrienn, Orbán Tamás dalszövege, 
Zséda Fantom című dala

(alább 1 zenei videót hozok, ha csak 1 képet látsz, kattints a kép közepére, és elindul)

Nagyréde, 2025.02.01

Kapcsolódó novellám:

https://www.lendvayera.art/novell%C3%A1k/csakaz%C3%A9rtis-szerelem-2-jani-ica?c=csakaz%C3%A9rtis-szerelem