Advent és karácsony a világvége margóján

 Sokáig gondolkodtam, ahogyan az advent időszaka közeledett, hogy például a honlapom címlapját hogyan kellene ünneplőbe öltöztetni. Nem ment. Nem jött igazán bennem az ünnepi hangulat –így bármit alkottam volna, az ugyanazt a hamis képet tükrözi, mely bennem van.
Sok ember, csoport, és ezáltal rettentő sok email, hír és beszélgetés latolgatta a világvége jóslatait, annak elképzelt lefolyását. Ugyanakkor ugye válság van –még mindig, hangoztatják sokan, és a mindennapos hírek a tv csatornákon erről szólnak…
Furcsa sokszínűség vett körül. S mind elvette saját ünnepi, meghitt hangulatomat. 
Világvégét már sokszor, sokan hirdettek. 
Ha eljön is, ha eljött volna is, egymást szeretni, a fény születését várni, a karácsonyt ünnepelni –ciklusos, hagyományos, mindennapi elfoglaltságunk; mellyel törődni illett volna. Láttam felnőtt embert annyira belefeledkezni a pánikba, hogy a saját gyerekét is elfelejtette naponta egyszer megölelni! Hangulatomra ez már egy árnyékot vetett. Elegendő lett volna töredékét hallanom e sötét jövőképről –mely, időnként kiderült, inkább a FÉNY hatalomra törése –de ez most más téma, ne boncolgassuk tovább. 
Válság. Furcsa volt azt látnom, hogy válság ide vagy oda, a karácsony most is, újra a pénzről szól. Betérve egy üzletbe több dolog volt megfigyelhető. Voltak anyagilag valószínűleg valóban nehéz helyzetben lévő emberek, akik azért ténferegtek a rettentő kínálatot árasztó polcsorok között, hogy bár nincs pénz, valamit mégis a szeretteiknek vegyenek. Gyötört, megfáradt arcukat rossz volt látni. Kedvem lett volna némelyikkel elbeszélgetni –miért nem kér segítséget? Vannak alapítványok, szervezetek… miért nem ad valami igazibb, maga által készített, kedves gesztust, ajándékot? Ennyire fontos, hogy két kézzel fogható, pénzen vett kütyüt adjon? 
Aztán voltak, akik egy meghirdetett akciós termék megszerzéséért szinte ölre mentek a többi vásárlóval. „A szeretet kifejezésének nevében hajlandó vagyok leütni bárkit!” –kicsit ijesztő számomra, és persze, érthetetlen. 
A legtöbbet megfigyelhető mégis az volt, hogy bizony márkaneveket, és első sorban drága dolgokat vásárlók voltak a boltokban, hatalmasra rakott bevásárló kocsikkal mentek a kasszákhoz. Valóban attól lesz jó, értékes egy játék, hogy márkaneve van, és iszonyú drága? Valóban azzal lehet kimutatni egy gyermek felé a szeretetünket, hogy sok, drága ajándékkal, első sorban pár napig érdekes játékkal rakjuk roskadásig a karácsonyfa alját? 
Nem egy családnál láttam aztán, hogy egymást igyekeztek pénzértékben túllicitálni. Valóban én szeretlek jobban, ha én vettem a drágább ajándékot? 
Tudok számtalan olyan ajándékozásról is, amely egyértelműen drága, csillogó, de a megajándékozott számára igazából szükségtelen kacattá váló dologról szól… persze, persze, az árával, pénzbeni értékével legyen tisztában mindenki, és e szerint legyen hálás! 
Borzasztó ezt látni, és ezt érezni… évről-évre egyre fokozottabban, egyre általánosabban! 

Sosem hagyjuk már ezt abba, emberek? 

A jó szó, az ünnepi asztalhoz való együtt leülés, a karácsonyfa alatt együtt elénekelt karácsonyi ének –mintha kopott kacat lenne, eltűnik az ünnep rendjéből… pedig jó lenne, ha végig gondolnánk, mi is, hogyan is az igazán fontos!? Jó lenne, ha elgondolkodnánk azon, hogyan is tudom megmutatni, hogy szeretlek? Jó volna, ha a szeretet pénzben való mérését végre abbahagynánk! S el tudnánk arra a szintre jutni, hogy legalább nem nevetjük ki azt, aki még máshogy, gesztusokkal, egymásra figyeléssel, a másiknak adott idejével, figyelmével mutatja ki a szeretetét! 
Mert sok emberből érzem, és látom, a lenézést –lenézi azt, aki karácsonykor nem költ vagyonokat. Szinte hallom, ahogy felcsendül a segítő szándék: „Miért nem veszel fel kölcsönt?” –megtörtént… egyik barátnő a másikat a fülem hallatára így segítette… 
Ahogy a karácsony közeledik, segítő szervezetek, alapítványok, emberek megpróbálnak segíteni az igazán szegényeken, az egyedül maradt időseken, szervezeteken. Szép gesztus. Valóban. Ám évről-évre érdekes módon hatványozottan növekszik a segítés szóra nagy hangsúlyt fektető megkeresők száma. Az ember úgy érzi, elvárják, erősen, hogy mindenkinek, aki így beesik az ajtón, ablakon, telefonon, interneten –adjon. Mintha különben az ember emberségét veszítené el! A hangnemek… hm… 
Ugyanennek láttam idén egy másik oldalát is. Baráti társaság, adományozásról beszélget. Kitűnik, hogy egyértelmű, „kötelező feladat” az adományozás, szinte a karácsony része lett. Így van, aki adományoz, úgy, hogy meg sem nézi, kinek, minek; hová jut adománya, pénze… S van, aki ebből is licitet csinál. Akkor tudja magát felsőbbrendűnek, másoktól különbnek érezni magát, ha ad –minél több helyre, minél többet. S persze, igyekszik éreztetni, hogy szerinte ez a követendő példa; és tessék csak, tessék utána csinálni! –közben a saját anyjával évek óta nem beszél… 
Az advent eltelt. Munkával, rohanással, ünnepi hangulat nélkül, de mégis készülődve, tervezgetve. Igyekeztem pár ember óhajait, vágyait fürkészni –talán aratott is sikert néhány ajándékom. Az ünnep eljött, és a szent estét végre újra családias, meghitt hangulatban tölthettem párommal. Lánykámnak teret, mozgásteret, időt, alkalmat adtam –ne zavarja meg semmi az ünnepét. Lehessen az apjával, a féltestvér nővérével, a nagynénjével, találkozhasson a keresztapjával –és érhesse sok-sok, kis apró, de igazi szeretetből fakadó öröm… 
Furcsa, hogy egyes felnőttek is harcot jelentenek, amikor az ünnepi menetrend kialakítását kell lezongorázni… próbáltam félre tenni ezt, hogy egy bizonyos felnőtt, a maga hisztis akaratosságával igyekszik azokat is irányítani, akiket ideje lenne kicsit emberszámba venni, és talán szeretni; de kissé kesernyés szájízt varázsolt, hogy egy kislányra sem tud, és akar megértő tekintettel lenni… 

Átléptünk egy évfordulón. Átléptünk dolgokon. Minden szinten új időszámítás vette kezdetét –magam is így érzem, és így remélem. S halkan azért imádkozom, hogy soha többé ne legyen ilyen ünnepünk! Szeressetek egy kicsit! Magatokat és másokat is, közöttük akár engem is –és ne ilyen advent, karácsony legyen a szeretet-ünnepünk! 

2013.02.05.