Hogyan írok?
Drága Lovagom!
Kicsit sűrűk a napok... érzelmeimben is nagy hullámok sodornak - ezért e megkésett válasz, nézd el nekem!
Igen, a Zalán - olyan igazán "én" lett... A kilátós sztorit meg kár tovább toldozgatnom -sose lesz jó, mert felszínes!
Írás folyamata.
Nos, azt hiszem, végleg ki foglak ábrándítani - vagy bőszen bólogatsz majd, mosolyogva, hogy "tudtam én!". Más eset nem lehetséges, csak e kettő közül valamelyik.
Nem, soha nincs kész tervem, ötletem, vázlatom! Még csak egy indító mondatom sem!
Képtelen vagyok úgy írni, hogy előbb keretet szabjak, körvonalat alakítsak ki!
Belőlem a legtöbb írás szívből jön!
Lélekből.
Mélyről.
Elém kerül egy dal, egy kép, egy olvasott dolog hatása, ízei, mondatai...
Bennem keltődik, kering egy érzés...
Vagy mindezek kusza, összecsengő, egymást erősítő hatása...
S a szívemben, lelkemben elindult hullámokon ringatózom... egy darabig.
Majd oda ülök este, későn, nyugalomban a géphez.
S általában felerősítem a bennem élő, elindult hatást.
Bele feledkezem a képbe, a dalba...
Megnyitom a word-öt... s amikor az első betűt leütöm, még fogalmam sincs, mit írok /verset, prózát? rövidet? hosszút?/, nem tudom miről írok, nem tudom, hol lesz csavar, ha lesz...
Csak valami áhítattal átitatott, majdnem meditatív önkívületben áradni kezd belőlem... a lélek.
S a lélek szava jelenik meg... a képernyőn.
Mondhatnám azt, amit hallottál már: hogy olyan, mintha nem is én írnék...de ezt én nem mondanám, nem mondhatom!
A legtisztább, legérzékenyebb énem, a bennem lévő legmagasabb, mondhatni felsőbbrendű... Ő ír. S érzem, tudom, hogy Ő a részem! Hozzám tartozik!
Az a része személyiségemnek, énemnek, lelkemnek akit még ritkán tudok tartós időre kibontani, megnyilvánítani - azonosulni vele... de akivel nagyon nagy öröm megélnem az azonosságot!!!!
Gondolom, TE érted, miről próbálok itt habogni...
Írás. Lelkem legtisztább, legőszintébb énjével való találkozásom misztikus, isteni, "teremtő" megnyilvánulása.
Amikor nem írok igazán jót - azt érzem, találkozni szerettem volna vele, de nem tudtam kellően kinyitni a kettőnk közé a hétköznapokon magam által felállított kapukat - s "csak" felszínesen sikerült akarnom... megvalósítani, hogy ŐT magamból kibontsam - nem sikerült.
Amikor igazán jót, önmagammal azonosat írok: ez a réteg, ez a tiszta "én" szólal meg belőlem!
Az igazán isteni lélek.
S minden egyes újabb és újabb próbálkozás, írásindulás, géphez ülés - egyre könnyedebbé teszi magamból előhívni ŐT; s egyre stabilabban, hosszabban, örömtelibben van velem együtt...
Egyre többször, egyre könnyedebben teremtek Önmagammal harmóniát - s ebben az írás, mint folyamat, tény: alkotó eszköze a misztikumnak. Felemelő élmény, segítő eszköz...
Két szó jutott eszembe: ihletettség, inspiráció...
Mintha szívem valóban dobbanásának indító hangjai lennének, amit e két szóhoz kapcsolni lehet...
S mintha szívem valódi, tiszta, legigazabb dobbanásai akkor kerülnének elő, ha e két fogalom kapcsán felmerülő dolgok hangjaira, késztetéseire hallgatva a géphez hagyom vonzani magam: és alkotok, teremtek; ezzel nyitva ki szívem, lelkem, s kezdem ezáltal árasztani önmagam... szét, az univerzum teljes terjedelmében, határtalanul, és kristálytisztán...
Zalán.
Elmesélem, ez az alkotásom hogyan született.
Hetekig képtelen voltam írni. Lenn üldögéltem a padlón, valahol.
Aztán jött néhány történés, egy férfi, egy erőteljes szívdobbanás...
S áradni kezdtek belőlem a dolgok...
Megírtam pár nap alatt 1 novellát, 2 irodalmi levelet, 1 verset számtalan blogot, számtalan magánlevelet...
Úgy éreztem - megírtam mindent, amit most, akkor, abban a pillanatban csak megírhattam.
S Rám talált egy dal.
Egy régi-régi dal, egy "új" előadótól, más módban...
/egy következő levélben elküldöm Neked! Jó?/
S a dal MOST talált szíven! Most "esett le!"; most értettem meg a történetet igazán, amit elmesél...
S a dal ringatott pár napig...
Majd le kellett ülnöm egy este, és át kellett azt a sztorit szűrnöm magamon.
Ebben a formában:
- nagyon az én képemre formált
- talán már semmi köze sincs a dal eredeti szövegéhez, "meséjéhez"
- talán végképp semmi köze sincs annak az előadónak a hangjához, akinek hangja azóta is felcsendül bennem, ha ezt a szót "ZALÁN" meghallom.
Igen, mindig, amikor alkotok, nyugalmat, csendet, csak magamra figyelést teremtek magam körül. Ez állandó! /Ezért is alakult ki az éjjel alkotás/
Néha dübörög a zene, néha csak halkan hallatszik - de a zene ott van... és általában lágy dallam...
Sokszor egyetlen dal szól a háttérben, végtelenített állapotában... újra és újra és újra és újra...
Csak lélekben készülök az írásra! S amikor lelkem egy pont fölé emelkedik - nincs visszaút, írni KELL. Ekkor már muszáj. Ha nem ülök le, ha húznám, másnapig, máskorig - bele tudnék halni!
Valami nagy-nagy, erős kényszer visz ilyenkor a géphez. Űz, mint élni akaró ösztön a menekülésre induló vadat...
S nagy öröm lesz végül belőle...
Remélem, sikerült valamennyire választ adnom a kérdésedre!
Most elküldöm, aztán kikeresem a dalt, ami a Zalán-t ihlette.
Legyen varázslatos napod!
/Köszönöm Neked, a kérdést... hogy elindítottad belőlem ezt a levelet! Most ez is nagyon-nagyon jól esett! Egészen elringatott... az érzelmek tengerén fekszem, nyugodt hullámok simogató hátán, s a világ bársony felszínén napfény csillog, CSODA a lét.../
Hercegnőd
2009. okt. 27.