A tökéletes ajándék

  Emlékszem, mintha csak tegnap lett volna. Aprócska lábain még óvatosan lépdelt, tanulta a járást. Minden pillanatban ugrásra készen kísérgettük mindenhová, féltettük, hogy elesik. Alig múlt el egy éves. Már ekkor fő célpontja a tyúkudvar volt. Imádott az állatok közelében lenni.  
  

  Kicsi kezével tépte a füvet, pár rövid szálacska kötött ki így a markában, és boldogan adta a pipiknek. Ugyanígy igyekezett ellátni őket kukoricával is. Sokszor mosolyogtuk meg, szelíd mosollyal, hogy léptei mentén egyik oldalán is, másik oldalán is ballagott 1-1 tyúk. Mintha saját testükkel is támogatnák lépteiben, védelmet igyekeznének nyújtani neki az eleséstől.
(Rám persze a frászt hozta sokszor ez a baromfiudvarba járás. Tudta, hol ülnek a tyúkok ahhoz, hogy tojást tojjanak. Ment is sűrű lépteivel a szalmával bélelt faládához, és ha ott ült is egy tyúk, benyúlva alá matatott a szalmában. Próbáltam volna ezt én meg –biztosan orvoshoz rohanás lett volna belőle! Őt azonban a tyúkok ilyenkor sem bántották soha! Tojást is gyakran talált, örömittasan hozta nekünk, egyetlen egyet sem tört össze sosem.)
Nagyobb volt már, néhány évvel, amikor a két, frissen családunk tagjának választott cicát hintázni tanította. Nagyon nagy türelemmel, kitartással. A macskák ugyanis feltehetőleg nem szeretnek hintázni. A mi két cirmosunknak azonban rá kellett jönnie, hogy igenis a hintázás jó dolog! Annyira tökéletesre sikerült Enikő tanítása, hogy a hintaágyból komoly harcok árán lehetett a cicákat kitessékelni.

Kutyát nem akartunk tartani. Sok éven keresztül kérte, hogy hagy legyen kiskutyája. Azzal csendesítettem jó időre el, hogy megígértem neki, lesz még olyan, hogy kiskutyát kap. Tudta, hogy amit megígérek, azt be is tartom, így nem nyaggatott napi szinten e kéréssel.

Új házba költöztünk. Hosszú parasztház volt, elkezdett felújítással. A kapu egy része az utcafronton hiányzott, és a telek egyik oldalán a drótkerítést is teljesen elkoptatta az idő. Ekkorra már tudtam, szeretnék végre egy kiskutyát neki. Kutyát viszont nem lehet tartani, csak akkor, ha biztosítani tudom, hogy a portán belül marad. Így elsőként, előkészítésnek elkészült a telek oldalán hiányzó drótkerítés, új oszlopokkal. Ezt követte a kocsibeálló, aminél teljes egészében hiányzott minden kerítés elem (egy régi, beton alapos kerítés részt bontottak el, hogy a garázspótlék megvalósulhasson); ide került egy könnyen mozgatható tolókapu.
Közeledett a születésnapja. Már egyébként is komoly fejtörés volt, hogy mivel lepjem meg, így adta magát, hogy most aztán gazdit faragok belőle.
Szétnézve a környéken sikerült ingyen elhozható kiskutyát találni, mégpedig falun belül, helyben.
Iskolanap volt. Hazaért a napköziből, tortát toltunk elé, gyertyát gyújtottunk rajta. Lehetett látni, hogy az arcára van írva: „ennyi csak? Más nincs?”
Szeretjük a meglepetéseket, okozni. Elmondtuk hát neki, hogy lesz ajándék is, de az a helyzet, hogy nem volt hajlandó vállalni a futárcég a házhoz szállítást -így el kell mennünk érte.
Kocsiba ültünk, Enikő már a szemét forgatta, hogy na, ezek megint ugyan mit találtak ki nekem!? Sok jóra, úgy hiszem, nem számított. Pár utcányit mentünk csak arrébb.
Családi ház, jókora udvar, nagy része lebetonozva. Mentünk befelé -kutyát nem is láttunk sehol, a család anyakutyusa, két elválasztható kölykével be volt bújva valahová.
A lakásba lépve kezébe nyomtak egy dobozt. Benne egy aprócska tálka, egy darab rongyocska, egy tenyérnyi zacskóban apró szemű száraztáp -bármely állathoz tartozó eledelnek nézhető volt.
Előkerült egy állatorvosi könyvecske is, és elmondták, hogy az első oltásait szépen megkapta.
Enikő még mindig nem tudta, igazából mi is történik, miről is van most szó. (Utólagos elmondása szerint azt gondolta, valami hörcsögöt, vagy effélét kap.)
A család sem tudta, hogy nagy titok övezte ajándékról van szó részünkről, és hogy nem árultuk még el neki, hogy kiskutyagazdit faragunk ma belőle, ha már szülinapos.

Kezében a gyerekcipő dobozzal, kifelé vettük az irányt az udvarra. Mintha betanították volna őket, a három kutya elindult elénk. Élükön a zsemlemorzsa színű, szó szerint zsömlényi tacskó keverékkel, aki azonnal kérezkedett is Enikőhöz. Felemelte, megölelte, mire a kutyuli azonnal jól képen is nyalta -lenyalogatva ezzel elindult könnyeit.
A régi gazdi családjának utólag kellett megmagyaráznom, miért lett sírás a dologból, és nyugtatgattam meg őket is, hogy ezek örömkönnyek voltak ám, így lett tökéletes, nincs semmi baj!
Hazaérve megengedtük, hogy a új családtagunk megnézze Enikő szobáját. Később kinti, udvari kutyus lett belőle, amit élvez is, és szófogadóan betart: a küszöbnél mindig megáll.
Megérkeztek hozzánk egyéb családtagok, akiktől kapott pórázt, nyakörvet születésnapi ajándéknak, meg kutyanaplót, ezekből tudhatta meg, hogy bizony, a meglepi azért elő lett készítve neki.

Bella -merthogy ezt a nevet kapta- azóta is első sorban Enikőt tekinti gazdijának. Már megtanulta például, hogy a mi cicánk barát, az idegen cicák viszont üldözendőek: főleg, ha valamelyik gazdi látja is őket az udvaron. Sűrűn járnak pórázos sétákra, és már sok közös élmény születéséhez járult hozzá.

Nagyréde, 2019.05.30.