J. Gyurka

     Amikor valaki távozik az élők sorából, gyakran megkérdezik az ittmaradottak, hogy az életének volt-e értelme? Akadnak esetek, amikor egy sokak által kevésbé értékesnek tekintett életút mégis felkelti valaki érdeklődését, és akár egy jelentéktelennek titulált sorsra is azt mondja: - Innen nézzétek! Páratlan, példa értékű élet volt ez!      

     Jelen írásomban emléket kívánok állatni. Egy már elhunyt rokonom számára, aki látszólag csekélyke nyomot hagyott e világban –ám a sírjánál állva, utolsó útjára elkísérve, és ott megtapasztalva mindazt, ahogyan búcsúztak tőle, rádöbbentem, hogy élete példaértékű volt.
A családfán nem túl messze helyezkedtünk el. György édesanyja, és az én anyai nagyapám édes testvérek voltak egykor. A családi minták ismétlődése szépen megfigyelhető volt itt is, ott is.
Gyuri egy dolgos, egyszerű család idősebb fiaként látta meg a napvilágot. Korban közel hozzá született egy öccse. Amennyire rálátásom volt, a 2 fiú jó testvérként, egymást szeretve nőtt fel. Sajnos az alkohol, és annak hatásai rányomták bélyegét az életükre. Szüleik bár dolgoztak, igyekeztek megadni az alapokat a fiúknak, ám a mindennapos tüzes vízhez, mint problémamegoldó eszközhöz fordulást hamar láthatták mintaként.  

Mindkét fiú az alapvető iskolai végzettséget szerezte meg csupán, és igyekezett mielőbb munkába állni. Mivel a településen jól működött a mezőgazdaságra épülő feldolgozóipar, Gyurka hamar el is tudott helyezkedni, mint egyszerű munkás, a borászati üzemben.
Megérkezett persze a szerelem az életébe, egy csinoska, szőke lány személyében. Úgy gondolom, azt remélte, hogy egy minőségibb életet építhet fel, és élhet meg, mint amiben gyerekként része volt. Megtörtént a házasságkötés, majd érkeztek is a gyerekek: 2 fiú született.
Már saját, bár aprócska kis parasztházban éltek, amely lehetett volna a nyugalom és boldogság szigete.
Gyuri igyekezett sokat dolgozni, hogy családjának a szerény alapokat megteremthesse.
 Az idill azonban megcsúszott azon a ponton, hogy az ifjú menyecske, a fiatal anyuka nem volt elégedett az otthonülő gyerekneveléssel, és gyakran magára hagyta több órára a két, kicsike gyereket, egyedül a házban, míg apjuk dolgozott, hogy ő csavaroghasson.
Reggelenként rendbe szedte a fiúkat, megreggeliztette őket, majd azzal a címszóval, hogy „anyának elintézni valója van, de siet haza” rábízta a nagyobb fiúra a kicsit. A nagyobbik fiú sem volt még kisiskolás sem. Majd elindult boltba, postára, ide-oda, és mindenhol talált valakit, akivel le lehet állni hosszasan valami pletykára. Nem egyszer előfordult, hogy a 6-14-ig műszakból sietve haza, Gyurka magában találta a két gyereket.

  - Hol van anyátok?
 - Elment reggeli után, ügyintézni, azt mondta.- válaszolta neki a nagyobbik.

Ilyenkor gyakran kiderült, hogy a gyereknek se étel, se innivaló nem volt már, és akadt, hogy annyira szomjasak voltak, hogy a kutyának kitett vizet vették magukhoz, a kutya tányérjából.

Természetesen az anyuka, amikor előkerült, mindig talált jónak tűnő magyarázatot arra, miért és hogyan hagyta magukra a fiúkat –ám a családfő helyzetről helyzetre egyre erősebben volt felháborodva a dolgokon.
A veszekedés mindennapossá vált. Az apa pedig 1-1 estén, hogy oldja a feszültséget, a tehetetlenség érzést magában, a boros pohár után nyúlt.

Az alkoholfogyasztása pedig újabb vitákat eredményezett. 

Pár nehéz, egy ember sorsához mérten nem túl hosszú év után a válásig jutottak. A válás kapcsán a fiúk nevelését az anyjuk kapta meg.
Nem sokkal később Ő már egy másik kapcsolatban élt –a fiúknak egy féltestvér öccse is született. A volt férj az apró házban maradt egyedül, és dolgozni járt.

A fiúkkal próbált kapcsolatot tartani, sorsuk alakulását igyekezett nyomonkövetni.

Elvált férfiként nem támasztott semmiben nagy igényeket. Igyekezett nem szorulni másokra, megelégedve egy szerény élettel fenntartotta magát. Az évek teltek, a fiúk nőttek, anyjuknak egy új családi élete lett –látszólag kerek-, ám Gyuri elkerülte a nőügyeket.
A családfán nem egy rokont veszítettünk el az évek alatt az ivásból adódott problémák miatt. Többek között Gyuri öccse is, bár megnősült, a szép családi élet őt méginkább elkerülte, bizony ő is a pohárért egyre erősebben és gyakrabban nyúlt, majd viszonylag fiatalon a mindennapossá váló alkoholmámortól beszerzett járulékos betegségek mentén szinte a szemünk előtt épült le, és távozott e földi világból.
Hamarosan, hasonló okokból a felesége is követte őt.

Sok-sok évvel később gondolkodtam el rajta, hogy Gyuri valóban szerelemből nősülhetett, és valóban igyekezett egy egyszerű, de mégis boldog családi életre törekedni. Lelkileg őt nagyon össze is törhette, hogy ez nem sikerült, –bár, kívülállók szemében ennek látványos jele nem mutatkozott.
Évről-évre egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ő maga is az alkoholhoz nyúl. Majd eljött az idő, amikor már titkot sem csinált belőle.
Végülis, nem csinált mást, mint követte azokat a mintákat, amelyeket gyerekként már megtapasztalt. Távolról, és sokszor talán igaztalan bántások közepette is végig nézte, hogy a fiai felnőnek.
Mire az elsőszülött fiú megnősült, már le volt százalékolva, és le volt egészségileg épülve az alkohol miatt. De az esküvőre elment, és próbált önmagához képest is jól viselkedni. Még könnyeket is ejtett, és talán azt kérte magában a jóságos Istentől, hogy legalább a gyereknek majd sikerüljön mindaz, amiről ő örökké csak álmodott.
Bár minden szinten csúszott lefelé, és egyre inkább az alkoholmámorba fojtotta mindennapjait, vagyont ugyan nem, de mérhetetlen adósságot sem hagyva maga után, életének alig több, mint hatvanat betöltött szakaszában elhunyt. Ekkorra már nagypapa volt.

Bár nem voltunk se nagyon közeli, se nagyon távoli rokonok, egymáshoz közel is éltük le életünk nagy részét, nem voltunk szoros viszonyban egymással. Köszöntünk az utcán, néha felületes 2 mondatot váltottunk leginkább illendőségből.

Amikor elhunyt, nagypapám, az Ő nagybátyja már régen nem élt. Nagymamám kezdett romló egészségi állapotban lenni, édesanyám pedig, köszönhetően egy előtte nem sokkal elszenvedett stroke-nak, nem volt olyan állapotban, hogy a temetésére el tudjon menni. Így evidens kötelességemnek éreztem, hogy ott legyek, a családot képviselve, és elkísérjem utolsó útjára.

Nyár volt, hetek óta rettentő meleg, bírhatatlan forróság, és a temetőben a sírhelyéhez közel még fát is nehéz volt találni. Polgári temetése volt, a fiai szépen elrendeztek mindent, és hosszú nadrágban, hosszú ujjú zakóban, igen tiszteletreméltóan megadták apjuknak a végtisztességet (pedig a rettentő hőségben szakadt szegényekről a víz).
A búcsúztatóban szépen összeszedtek minden adatot róla, és szívmelengetően köszöntek el a nevében mindenkitől. Amint elhantoltan a sírjánál elkezdtek az egybe gyűltek részvétet kívánni a fiúknak, és a temetkezési vállalkozó emberei elköszöntek, és távoztak, a volt feleség, a fiúk anyja nem bírta tovább, és elkezdte mondani, hogy szép volt a búcsúztató beszéd, igazán, de az elhunyt nem volt ám olyan jó ember… Ezen a ponton ért engem utol a döbbenet.

S ezen a ponton ébredtem rá, hogy J. Gyurka életének éveiben egy jóságos, törekvő, másokat bántani nem akaró ember volt. Egy rossz mintákat, mint nevelést kapó kisgyermekből nagy reményekkel elindult felnőtté vált, aki boldog lehetett, amikor rátalált a szerelem.
Hűségét, gerincességét mi sem mutatja jobban, minthogy a válása után soha többé hírbe sem hozták senkivel, nem voltak nőügyei. Dolgos, másokra lehetőleg nem rászoruló életet igyekezett élni, és a szolid alapokat magának megteremteni. Sokan példát vehetnének ebben róla! Viszont a megbántott feleség, aki magáról mindig elhessintgetni akarta a felelősséget is, a „rossz ember vagyok”, „rossz döntéseket hozok” gyanúját, aki a válásig jutást Gyurira, mint kizárólagosan egyetlen felelősre akarta kenni, itt, az utolsó találkozásnál nyíltan megmutatta önmagát.  
Egy életen át cipelhet az ember haragot, sérelmeket; kereshet válaszlehetőségeket nyitva hagyott kérdésekre… bár túl sok értelme már ennek sincs. Viszont a végső búcsúzásnál még belerúgni abba, aki már reagálni sem reagálhat erre, azt hiszem, díszes szegénységi bizonyítvány a jellemet illetően!            

      J. Gyuri az unokabátyám voltál. Aki a családfán megtalált Téged, hogy a segítséged kérje, egy építkezés miatt, bármi okán (ahogy például a szüleim is tették), azoknak teljes természetességgel rendelkezésére álltál. Csak közvetve voltam érintett, és sajnálom, hogy életedben nem, csak így jelentősen megkésve, egy irományban tehetem meg: én köszönöm Neked! Megmutattad életeddel, hogy meg lehet elégedni a kevéssel, hogy a tisztesség, a becsület nem gazdagok megvásárolt kiváltsága csupán. Bizonyítottad, hogy az az egyetlen egyszer kimondott „jóban-rosszban” a TE részedről egy komoly, megfontolt, és valóban őszinte ígéret volt. Sajnálom, hogy a tehetetlenség érzése, a sors mégis a rossz családi minták követésének útjára sodort Téged! Nevedben is imáimba foglalom, hogy fiaidnak sikerülhessen, ami Neked mindörökre csak álom maradt!
Isten áldjon, őrizzük emlékedet!

(alább 1 zenei videót hozok, ha csak 1 képet látsz, kattints a kép közepére, és elindul)

Nagyréde, 2025.02.19.