Amikor nagyjából 40 évnyi idővel ezelőtt a szakmunkásképző padjait koptató Angéla már a férjhez menetelről álmodozott, ez tipikus, általánosan elfogadott „mentrendje” volt az életnek. Nem volt ebben semmi különös. Egy lány, ha megnő, az általános iskola után szerezzen valami szakmát, aztán menjen férjhez, szüljön 1-2 gyereket. Ez volt az élet elfogadott rendje.
János jó szakmát tanult, szintén szakmunkásként. A vas megmunkálása akkoriban sok helyen biztosított stabil megélhetést annak, aki kicsit is megtanult ilyen területeken dolgozni. (Nők is álltak szép számmal esztergályosnak, ami ma már talán meglepő információ annak, aki ezt nem követte figyelemmel). Sikerült is azonnal állást találnia, ahol hosszú távra tervezhetett.
Angélával egy faluban lettek gyermekből fiatal felnőtté. Jani törekvő család egyetlen gyermeke, míg Angéla egy négy gyermekes szerényebb életvitelű család elsőszülöttje. Egymásba botlottak egyre többször, és szerelmük szépen szirmot bontani látszott. Angélának az utolsó szakmunkás éve volt. Bizony, még nehezen látszott a szakmunkásvizsga, a bizonyítvány osztás, amikor kiderült terhes. A bonyodalmak ekkor kezdődtek igazán. János szülei, családja ugyanis eddig sem vette túl jó néven, ha arról hallottak hírmorzsákat, hogy fiuk annak a lánynak udvarolgat. Bíztak azonban benne, hogy ez múló szeszély, és méltóbb asszonykát hoz majd a gyerek a házhoz. (Próbáltak is ebben közreműködni, enyhe nyomást gyakorolni; mert egy szintén egy gyermekes családdal - akiknek lánya korban is pont megfelelőnek tűnt, és ahol szívesen fogadták volna a lány szülei is Jánost vőnek- rendszeresen összejártak.)
Amikor a nagy hír közlésre került, azonnal az „összeházasodunk” felkiáltás követte.
Jani a szüleinek bejelentette, hogy megnősül. (A legnyomósabb okot persze ekkor még mélyen elhallgatta). Amikor rátért arra, hogy Angélát veszi el, egy pillanatra megfagyott a levegő a nyárikonyhán.
Elkezdték szervezni az esküvőt. Az időzítés azért sem volt tökéletes, mert az egyébként rendezetten, és előre tervezve élő János szülei anyagi mélyponton voltak. No, de egy szem gyerek, és a látszatra már mégiscsak ügyelni kell! -így sok fejvakarással, sóhajtással, de tették, amit kellett. Úgy, ahogyan lehetett.
A háttérben azonban mozogtak a szálak. Pusmogós pletykák mentén tudta meg Jani anyja, Jolánka, hogy bizony azért e döntés, az esküvő mellett, mert az ifjú Angyélka terhes!
Több se kellett Jolánkának, az esküvői készülődés elején egy este felkereste, és ajánlatot tett neki. Felkínált egy aprónak nem nevezhető összeget, csak hagyja őket szépen békén, kerülje el messzire a családját, és ne akarjon annak tagja lenni. Az eredmény? Angélában felütötte fejét a „csakazértis”. Ha voltak netán kétségei -bizonyára egy másodperc alatt elfújta őket a felébredő dac. Pedig a sors még egy pillanatra megállította a terveket.
István a szomszéd faluból régóta átjárt, nem csupán ünnepek, de akár alkalmi munka kapcsán is, aminek oka szintén a szerelem volt, nem más. István szelíd, halk teremtés volt. Végtelen türelemmel megáldva. Finoman régóta próbálta már Angéla figyelmét magára felhívni -sajnos egyre inkább úgy tűnt, eredménytelenül. Amikor megtudta a legfrissebb falubeli pletykát, hogy esküvő lesz, mert megesett a menyasszonyka, és ez alatt egyértelművé vált, hogy szerelmes szívének királynőjét, Angélát értették, előbb átsírt egy éjszakát, majd életében először a sárgaföldig készült inni magát (szegénynek ebben sem volt nagy sikere), majd a józanodást követően kihúzta magát, összecsapta sarkát, és azt mondta a tükörnek: -No, István, akkor csak bátran! A lehetőség eljött, most vagy soha! Felkereste tehát estefelé időben István is Angélát. Kihívta a szülői házból, mondván igen fontos dolog miatt keresi, de ezt jobb volna csendesen, idegen fülektől távol, egy séta közben megbeszélni. Angéla kíváncsi volt, beleegyezett tehát. A falu széli házból, a keményre kijárt földúton elindultak sétálva a határba, a szőlők gondozott sorai közé.
-Most már nincs, aki halljon minket. Mondhatod, miért hívtál ide -szólalt meg a lány. -Igen… -köhécselt egyet, láthatóan zavarban volt, előbb leütötte fejét, mint akinek sürgős keresnivalója van a föld porában, aztán csak erőt vett magán, és erősen vörösre pirulva szemét a lány szemére emelte. Belenézett a nagy barna szemekbe. Nyelt egy nagyot, így folytatta. – Eljutottak az én fülembe is a hírek. Igaz, hogy férjhez menni készülsz? -Igen, igaz. -láthatóan elcsodálkozott. Mit akar ez a srác most ezzel? Számon akarja kérni őt? Kezdett dühössé válni, de még nem akarta kimutatni ezt. Várakozás is volt benne, hátha valami tényleg fontos, csak bután kezdi el. -Szereted? Szerelemből mész férjhez? -Neked ahhoz mi közöd van? -Bocsáss meg! Igazad van. Rosszul kezdtem ezt el, ne haragudj! – Angéla a fejét elfordította, dühe nőttön nőtt, István most érte nyúlt, és az arcát finoman megérintve magára irányította a tekintetét.- Szerelmes vagyok én is. Jó ideje. Talán ügyetlen voltam, talán csak túl szerény, de eddig valóban nem álltam oda eléd, hogy elmondjam ezt. Most azonban itt vagyok. Szeretném, ha tudnád, hogy én szeretlek Téged, és kész vagyok rá, hogy feleségül vegyelek, ha adnál esetleg egy esélyt kettőnknek! Legyél az én feleségem, ne a Janié! -Terhes vagyok. – már nem volt dühös, arca falfehér lett. A gondolatok zakatolgattak a fejében. -Tudok róla. Nem számít! Nem kell azt senkinek sem tudni, hogy kié az a gyerek igazán. Tartsd meg nyugodtan, nevemre veszem, és úgy is nevelem majd fel, mint a sajátomat!
Csend ült közéjük. Tücskök ciripeltek. Egyikük sem tudta, mit mondhatna most. Angéla meglepődött -erre valóban nem számított. István pedig máris túltett eddigi önmagán, úgy érezte, további szavakat nem tud kinyögni hirtelen. Örült kicsit, mert látta, hogy meglepetést okozott, és úgy érezte, ez növeli esélyeit. Percekig álltak így ott, a semmiben, karnyújtásnyira egymástól, szótlanul. Majd István szólt újra:
-Nem akarlak győzködni erősen, de gondolkodj el a dolgon. A falu már a szájára vett. Tudom, minden csoda három napig tart, majd elfelejtik ezt is. Jani családja, rokonsága nem örül neked, és ezt szóvá is teszik, ahol lehet, híresztelik, hogy Janinak eszét vette a lába köze, hogy egy ilyen fruskát… Velem eljöhetsz innen, Patán jó életünk lesz. A szüleim, barátaim örömmel fognak fogadni, és amiben csak lehet, támogatni fognak. Eleve jobbak lennének az indulásnál a dolgok körülötted, érzelmileg is. Most még választhatsz más utat! Szerintem ez lenne esélyesebb a boldogságra.
Angéla választ, reakciót minderre nem adott. Kicsit még álldogáltak, majd Angéla hazafelé irányba indult, a szülői házhoz, István pedig automatikusan kísérte őt. A szülői ház előtt egy-egy halk köszönéssel elbúcsúztak, és a lány befelé indította a lépteit. István halkan szólt utána: -Gondolkodj el, és üzenj, ha kellek! Rohanni fogok azonnal.
Angéla apja a terhességről nem tudott. Az esküvőt Janival hamarlotta, de hagyta a család asszonyai által meggyőzni magát, hogy itt van ennek az ideje, jól lesz ez így. Anyja viszont be volt avatva mindenbe. Az Istvánnal történt beszélgetésből a házba lépve édesanyja fürkésző pillantásokkal várta. -Mit akart István Tőled? -Semmit. -Semmit? -Semmi lényegeset. Csak feltartott.
Később sem mondta el senkinek, miről esett szó ezen az estén. Édesanyja féltette, nem lesz jó ez a házasság, a leendő nászasszony nagyon lenézi az ő lányát, sok keserűséget fog okozni még. Istvánt pedig ismerte a határi munkából. Jóravaló gyerek volt, jobban összeillőnek látta őket -bízott titokban abban, hogy István is kérőként jelentkezett, de mivel a lánya beszélni sem hajlandó semmiről, kénytelen volt ráhagyni mindent. Nem merte felhozni neki, hogy jobban járnál Istvánnal… pedig már éjjel azon gondolkodott, hogy lehetne finoman a terhességet is „átadni” Istvánnak… hogy tőle esett meg Angéla.
Az esküvő létrejött. Angéla és János örök hűséget fogadott egymásnak, az állam és az Úr színe előtt is. Hajnalig mulatott a násznép, és másnap azt is bejelentették a szülőknek, amit már egyébként is tudtak. Érkezőben is van az unoka!
Közös életüket Jani szüleinél kezdték meg. Ám az ifjú menyecske és anyósa között naponta többször volt vita, nézeteltérés. Mire a kórházból haza kellett a babával jönni (egészséges kislányuk született), Jani összeszedett annyi pénzt, hogy két faluval odébb, egy igencsak lelakott, de mégiscsak stabilan álló házat megvett. Feleségét, és a kicsi babát oda vitte haza. A kapun belépve Angéla sírva fakadt.
A házat szépen rendbe szedték. Hamarosan Janit sorkatonai szolgálatra hívták -és menni kellett. Akkoriban a katonáskodás még 3 évet vett el egy fiatal férfitól. Egy eltávozás alkalmával sikerült a szabadulás útját megteremteni, Angéla újra terhes lett. Kisfiuk születése apropóján, merthogy a család fenntartása okán szükséges és indokolt, Jani leszerelhetett a katonaságtól. Sima évek jöttek. Ám rövid évek.
Amikor a két gyerekkel az otthonlét letelt, a munka okán, és a segítség hiánya okán visszamentek a szülőfaluba. Jani családjának közelébe. Pár háznyira Jani szüleitől vettek meg egy házat, szintén közel lakott Jani anyai nagymamája is. Úgy tűnt, a családi ellentétek elsimultak -de ez csak a felszín volt. Janit hamarosan az anyja, és a nagymama kezdték el rászoktatni az ivásra. Az volt a gondolatmenet, és a taktika, hogy valami ürüggyel segíteni hívják a gyereket, és amikor nekikezd is, meg amikor végez is, alkohollal kínálják. Aztán ha már 1-1 felest, 1-1 gyenge fröccsel megitattak vele, elkezdhetik neki: - Oh, nem azért, kisfiam, hogy beleszóljak, de… címzetű kezdettel elkezdték szépen a feleségét rossz fényben feltüntetni. Alapot mindig találni véltek. Anyagiak (hogy szórja a pénzt, mire szórja, miért van az, hogy sosincs), gyereknevelés, háztartás… stb.
Hamar oda vezetett mindez, hogy Jani ilyenkor hazaérve nagy hanggal vette elő a feleségét, szidta, ütötte is. Majd kialudva magát, másnap nem győzött bocsánatot kérni, és az anyját szidni. Az évek teltek, a veszekedések egyre sűrűbbek lettek, a veszekedések egyre inkább fajultak tettlegességgé is, de mégis belefogtak új ház építésbe, még egy gyermek vállalásába. Jani hivatalosan is alkoholistává vált -egy kocsmai verekedés mentén, melyben aktív résztvevőként, alkoholos befolyásoltságban részt vett, és amely eredményeként bíróság rendelte elvonókúrára. Anyja továbbra is rendszeresen itatta borral, pálinkával -és rendszeresen adta a kéretlen észrevételeket, tanácsokat. A helyzettel megbékélni sosem tudott; bár egyre többször pisszegték le idősödő barátnői is, ha azt emlegette „nem ezt érdemelte volna az én fiam!”. Angéla közel harminc évnyi házasság után (miután a háromból 2 gyerek, a lányok kirepültek már a családi házból), egy szép napon, se szó, se beszéd otthagyta Janit a közös házban. Úgy indult el, mint aki csak a napi munkába megy -csak elfelejtett valahogyan hazamenni aztán. Egy távolabbi városban kezdett munkát, albérletben élt (legalábbis gyerekei is ezt a verziót tudják). Itt megismerkedett egy férfival, akihez nemsokára be is költözött. Az új élettárssal nagy reményekkel felmentek a fővárosba, ahol úgy tűnt, egy átlagosnak mondható, szelíd, békés életet kezdenek el. Távol mindenkitől, úgy tűnt, rendben mennek a dolgok. Majd alig 2 év után kiderült, rettentő adósságot halmoztak fel, és munka nélkül vannak mind a ketten. Angéla anyjához rohantak -apja már ekkorra rég a temetőben volt, sajnos-. Befogadta őket a mama. Az adósság, a veszekedés, a cigarettafüst, és az ital itt is mindennapos társ lett. Az idegenként ide csöppent férfi egy rosszullétet követően meghalt. Angéla azonban az édesanyja nyakán maradt. A jelen a legérdekesebb. Angéla Janitól nem vált el. Kiderült, hogy bár már több, mint 10 éve látogatóként sem járt a közös házban, onnan egy másodpercre még kijelentkezve nem volt. Angéla anyja betöltötte a 80 évet. Napszámba jár. Kell a pénz. A kicsi házat, amit lassan elkezdett végre rendbe szedni, ahol ha szegénység is lakott mindig, míg rajta múlt, azért tisztaság, és szeretet áradt falaiból; mára lelakták a történések. Kosz van, büdös, és rendetlenség. Az unokák, a dédunokák egyre távolabb maradnak. Angéla munka nélküli megint. Meg beteg. Ráadásul napi szinten alkoholizál. (Gyerekként szidta az apját, a bor miatt. Később szidta az apósát, a bor miatt. Majd szidta, sok éven keresztül, a férjét, a Janit, az alkohol minden változata miatt. Mostanra Ő is napi szinten remeg a borért, pálinkáért).
Vége? Vége még nincs. Végét még nem tudni, mikor, hogyan hozza el a sors -és eszközöl-e még bármi ebben változásokat!? Azt azonban biztosra mondhatom, ha az István, az a régi István él még, és gondol néha az Angélára, akinek üzenetét hiába várta egy életen át, ha most látná, mivé lett egykori szerelme, talán hálát adna mégis az Úrnak, hogy ’csakazértis’ elkerülhette ezt!
