Csakazértis szerelem 4. (Júlia & Miklós)

Júlia gyermekkora tökéletesnek volt mondható. Szüleinek élelmiszer boltjai voltak, ami ugyan sok munkával, de nyugodt anyagiakkal is járt együtt. Húgával nem voltak ugyan követelőzők, inkább csak természetesnek vették, hogy jut mindig ruhára, cipőre, osztálykirándulásra, de családi nyaralásra is.

A középiskola évei alatt találta meg a szerelem. A fiú (Imre) helyes volt, végtelenül kedves és jóképű. Sajnos nehéz körülmények között élő család gyermeke volt, így Julikát leginkább sétálni vitte. Órákat töltöttek hetente többször hatalmas sétákkal, végig beszélgetve közben -és az idő mindig nagyon elszaladt.

Az utolsó középiskolai tanévből mindössze egyetlen hónapnyi volt még hátra a lánynak, amikor megtörtént a tragédia. Egy reggel szülei együtt ültek autóba, tömören csak annyit mondtak, üzleti ügyben utaznak a fővárosba. (A boltok üzletvitelébe, ügyeibe a lányok sosem láttak bele, nem is érezték fontosságát, hogy ezzel kicsit is foglalkozzanak.) A felfelé úton autóbalesetet szenvedtek. Édesanyjuk a helyszínen, édesapjuk két nappal később, az intenzív osztályon távozott el az élők sorából.

Júlia és Ági, valamint a családi vállalkozás felügyeletét átmenetileg édesanyjuk öccse, szeretett nagybátyjuk vállalta magára. A hagyatéki eljárás során derült ki, hogy a szülőknek igazából volt is vagyonuk, meg mégsem. A családi ház, amelyben éltek, jelzáloggal terhelt. A balatoni kis nyaraló földhivatali lapján, széljegyen szintén jelzálogjog díszelgett. A szám szerint 3 bolt számtalan kintlévőséggel, egyúttal számtalan tartozással döcögött. Kiderült, hogy a család 1 és a vállalkozás több különböző autója egy sem saját tulajdon, az áruszállító kisteherautó bérelt, a többi még jókora ideig lízingdíjas. A két lány, és nagybátyjuk hetekig számolgattak, könyvelőt kérdeztek, tájékozódni, és ötletelni próbáltak, hogy felfogják, a vanból tulajdonképpen ténylegesen van-e!?
A nagybátyjuk biztosította őket arról, amit csak tud, megtesz, hogy a lehető legkevesebb veszteséggel jöhessenek ki a történtekből.
Eldöntötték tehát, hogy a szüleik által épített, és sok éven át folyton csinosítgatott házat, mely otthonuk volt mindig is, igyekeznek megtartani. Az üzleteket azonban átadják, bezárják -ami sikerül. Vállalkozásukat nem tudták tovább vinni, ezt egyértelműen és egyhangúlag érezték.

A közjegyzőnél a következő megjelenéskor tehát elmondták, vállalják az örökséget.
A bérelt autót azonnal vissza is vitték. Az alkalmazottakat elbocsátották, a könyvelő segítségével elkezdték a kintlévőségeket behajtani. A legsürgősebb tartozásokat a befelé jövő pénzekből igyekeztek rendezni. A bolti készletet internetes hirdetésekkel maguk kezdték árusítani.
Úgy tűnt, talán jól is haladnak, és nem lesz nagy baj, amikor hozta a postás a közjegyző újabb levelét. Kiderült, hivatalos ügyvédi okirattal jelentkezett egy magánszemély, aki nemrég kölcsönt adott, ami még törlesztésre, visszafizetésre vár.
Nehéz hetek következtek.
A boltok bezárása mínuszos lett, erősen. Nagybátyjuk háza lett a kölcsön alapja, amiből nullára hozták ezt a tételt. A magánszemélytől kapott kölcsön ügyében sikerült új ügyvédi szerződéssel magukénak ismerni el a tartozást, és erős halasztás fejében nagyobb összegű kamattal való visszafizetést vállaltak.
Véget ért a tanév -és mindkét lány munkát vállalt. Kellett minden fillér. Könyvelőjük, aki ekkor már csak a baráti kapcsolat, és emberségessége okán segítette a két lányt, megtanította őket, hogyan vezessenek maguknak házi könyvelést, és hogyan tervezzék előre a pénzügyeket.

Kemény évek jöttek. Nagybátyjuk valóban minden lépésnél mellettük volt, és sokat segített nekik. Folyamatos munka mellett igyekeztek tanulni. Julika a középiskola után ösztöndíjjal kezdhette el a főiskolát.

Kanyarodjunk azonban kicsit vissza Imréhez. A szerelem megvolt még. Idejük azonban egyre kevesebb maradt egymásra. Imre főleg a ház körüli teendőkbe igyekezett a lányoknak besegíteni. Remélte persze, hogy megér minden várakozást és fáradtságot Júlia. Amikor a főiskolát elkezdte a lány, Imre már egy gyárban dolgozott. Ekkor már kisebb anyagi segítséget is felajánlott neki, aki azonban ezt visszautasította -arra hivatkozva, amiben persze némileg igaza volt, hogy Imre saját családjának is fellélegzés, ha segíteni tudja őket.
Az évek gyorsan szaladtak. Júlia megkapta a diplomáját. A diplomaosztó napjának estéjén Imre ünnepi vacsorára hívta, étterembe. Örömmel mondott igent neki.

Arra nem számított, valahogy eszébe sem jutott, hogy Imre egyúttal lánykérésre is készül.
Amikor letérdelve elé, kezében a gyűrűt tartó dobozkával feltette neki a nagy kérdést, lefagyott, egy hangot sem tudott kinyögni.
Imre is megdöbbent, visszacsattintotta a pillantásra sem méltatott gyűrűt, majd visszaült a székére, és turkálni kezdte a tányérján lévő ételt.
Pár perc fagyott szótlanság után Júlia felállt, elnézést kért, és otthagyva Imrét az étteremben gyalog hazasétált.

Másnap felhívta, és kérte, találkozzanak. Lehetőleg semleges helyen. Így az egykor sokat látogatott parkba mentek ismét.

- Megleptelek tegnap? -kérdezte meg Imre, szelíd, kedves tekintettel. Érezhetően nem volt benne harag, sértettség.
- Igen. Ne haragudj, de nekem át kellett ezt rágnom magamban!
- Igen, gondoltam, hogy így lehet. Szeretlek. Nehéz idők vannak mögöttünk… -eddig jutott, amikor a lány félbeszakította.
- Nézd, Imre. Szeretlek. Kár volna tagadnom, úgyis tudod. Viszont a szerelem csupán egy dolog. Szerelemből nem lehet megélni. Lehet, hogy meggyűlölsz engem mindazért, amit most mondok, de én nem merek alapozni a kettőnk szerelmére! Sürgősen munkát, és másodállást is találnom kell, amiket össze tudok hangolni jól. Áginak még 2 éve van, neki is szakma kell a kezébe, igazán ez a minimum. Köt a szerződés, a Tibortól kapott kölcsönt most jött el az ideje, törleszteni kell. Nagy léptékekben. Az idő pedig rohan, szeretnék én is saját családot, gyereket. A nehézségekből viszont elég már! Nem óhajtok egy életet keményen küszködni végig, elég volt ebből az elmúlt években.

Imre csak hallgatta, és nem értette. Mit beszél ez a lány? Ezt a nőt szereti ő? Igazán?
Az már csak foszlányokban jutott el a hozzá, hogy Júlia kimondta a végleges szakítást is.
Napokig, mint egy végtelenített mantra kóválygott a fejében Julika hangján: „a szerelem csupán egy dolog”.


Szerencséjére Juli hamar talált magának főállást, frissen megszerzett szakmájában. Alig két hétre rá másodállása is került. Mindkettő hosszú távon vihetőnek tűnt, és vállalhatónak.
Ágival a házi költségvetés füzet fölött ülve megbeszélte, hogy amint az első fizetés a kezében van, az ügyvédi szerződésnek eleget téve neki is fog a magánszemélytől felvett, és általuk átvállalt kölcsön törlesztésébe. Megegyeztek abban is, hogy Ági nyáron dolgozik, amennyit tud, de az új iskolaév elindultával a tanulásra koncentrál csupán, és a házimunkát viszi, ahogy tudja. Nagybátyjukat is értesítették a döntésükről. Rábólintott. Következő nagy tervéről Júlia nem beszélt senkivel.
A munkahelyén szétnézve potenciális, férjnek érdemes férfit nem talált. Így felkeresett egy társkereső irodát. Ez az iroda többféle rendezvény keretében igyekezett segíteni a hozzá fordulókat. Az ismerősök ismerőseit is elkezdte ésszel szemlélve végig nézni.

Férjet keresett.

A társkereső iroda harmadik összejövetelén -egy kora őszi délutánra tett kerti grillpartin- pillantotta meg Miklóst. Öltözékéből már tudta: nem templomegerével van dolga. Sikerült is észre vetetnie magát, és szóba elegyedni vele. Kiderült, hogy igazgató, egy cégcsoport alkalmazásában. Mivel erősen elfoglalt, és eddigi próbálkozásai sok eredményre nem vezettek, most az irodán keresztül igyekszik feleséget találni magának. Feleséget, mert szeretne végre családot alapítani. Gyereket vállalni, hiszen ketyeg az óra, és nem akar 50 éves korára szembesülni azzal, hogy a nagy pénzcsinálásban elment mellette az élet, ő pedig agglegény maradt.

Mire az összejövetel véget ért, igen sokat tudtak meg egymásról, és örömmel nyugtázták, hogy ugyanazok a tervek vezetik őket. Az események innen felpörögtek. Júlia és Miklós napi kapcsolattartásba került, éjjel telefonáltak egymásnak, sokszor pedig, ha a leglehetetlenebb időpontban akadt is szabad fél órájuk egymásra, találkoztak is.

Miklós aztán felvetette, egy üzleti út előtt, hogy ha visszajön, megbeszélhetnék a házasságkötést.
Júlia válaszul annyit mondott:
- Majd elmondom, hogyan szeretném, hogy megkérd a kezem.

Miklós tehát üzleti útra repült, majd pár nap múlva haza, és a környék legnívósabbnak számító éttermébe vitte vacsorázni Julit, ahol a desszertnél letérdelt, és megkérte a kezét. Júliát nem érte meglepetés, egy másodpercre sem, de meghatottságot láthattak rajta, miközben igent rebegett.

Másnap a róluk készült képek már vitték a hírt az interneten.
Két hónappal később, nagy pompával került sor az esküvőre, és az azt követő fogadásra.
Julika a húgát, Ágit magára hagyta a szülői házban. Miklós lakásába költözött, és már épült az új házuk. Ágit természetesen támogatta a nővére, úgy, ahogyan azt meg is ígérte neki. A szülőktől örökölt adósságot is törlesztette, a vállalások szerint.
Egy évvel később megszületett a fiuk, majd újabb másfél évvel később a lányuk.
Tökéletes családi idill: Miklós is, Júlia is így tervezte ezt.
Miklós sokat utazott, ha pedig itthon volt hétvégén, belföldön együtt utaztak. A családnak semmiben sem kellett hiányt szenvednie, azonban Júlia elég hamar újra munkába állt.
Ági is befejezte az iskolát, sikerült is munkát találnia. A nővére anyagi támogatását újra tárgyalták, és a még fennmaradt tartozásokat osztották el fele-fele arányban, mint fizetni valót, így Ági is újra tevékenyen beszállt az adósságrendezésbe.
Két évvel később, munka után a vacsora alapanyag beszerzésére Juli a boltba ment.
A sorok között tologatva a bevásárlókocsit Imrébe botlott.
- Szia! De régen láttalak! Jól vagy?
-Igen, köszönöm. Sietek, vacsorához veszek alapanyagokat, aztán rohanok a gyerekeimért.
-Lehetne, hogy valahol, valahogyan beszélgethessünk egyszer?
-Átgondolom ezt, és tudom, hol találjalak, ha beleegyeznék.

Pár nappal később Imre és Júlia újra a régi parkban, egy padon ültek egymás mellett. Imre meg akarta tudni, Júlia szerelmes-e.

- Értsd meg, Imre, ha tudod! Miklós iránt sosem éreztem töredékét sem annak, amit irántad. De Miklós lett a gyermekeim apja, és a jelenem, jövőm kulcsa. Ő ad nekem méltó alapot a hétköznapokhoz. Ági is tanulhatott, a szülői ház hamarosan tehermentesen lesz a miénk, a többi adósság is erősen kopik. Még néhány év, és egészen fellélegzek, könnyű, gondtalan élet vár rám. Veled ezt talán soha nem tudtuk volna elérni! Ha mégis, túl sok lemondás, túl sok küszködés árán csupán.
- Tudod, csodálom, hogy Te ezt így végig tudtad vinni! Szeretlek, azóta is, és nekem nem sikerült még csak egyetlen egyéjszakás kaland sem, mióta távoztattál az életedből.

Több beszélgetés, telefonálás és email váltás után Imre úgy lett a szeretője Júliának, hogy tudta, talán soha nem jut neki többé több, mint néhány lopott félóra; és sohasem vállalhatja fel hivatalosan, hogy bármi köze is volna szerelméhez.

Miklós cégéhez új asszisztenst vettek fel, a személyügyi osztályra, egy egészen fiatal, pályakezdő lány személyében. Júlia ellentéte volt, már ami a külsőségeket illeti. Miklós a szemét alig tudta levenni róla, ha a közelébe került. Sosem érzett még ilyet! Hamarosan Miklós titkárnője a Hr-en, az új lány Miklós titkárnői székében találta magát. A külföldi üzleti utak alatt az új titkárnőből kicsit több is lett. Egy üzleti vacsora után kettesben ültek a szállodai szoba teraszán. Dóri finoman arrafelé terelgette a szót, ami közöttük van. Próbálta megtudni, örökkön-örökké így marad-e, vagy legalább hitegeti-e Miklós többel is!? A férfi ekkor egészen felé fordult, belenézett mélyen a szemébe, és anélkül, hogy ő maga bárkitől hallott volna ilyet, ennyit mondott csupán:
- Oh, drága Dóri! Szeretlek, de a szerelem csupán egy dolog. A házasság pedig egy egészen más világ.

Hatvan, 2019.06.21.