Randevú

Már kislánynak sem volt szép. Szülei is jól tudták ezt, s próbáltak valamennyire segíteni ezen. Fogait szabályozták, évekig jártak vele fogorvosokhoz. Kancsalsága okán is sok szemészeti vizsgálaton, kezelésen részt vett. Széles orrán segített kicsit az orrsövény műtét… 

 40 évesen elvált volt, két gyermek anyja. 

Egyetlen boldogságát az jelentette, hogy két gyermeke –egy fiú, és egy lány- nem örökölték az ő külső jegyeit. Házassága inkább érdek volt, sem mint valami is, ami szerelemnek, gyengéd érzelemnek nevezhető lett volna. Férje egy nagyon egyszerű ember volt, s eleinte elviselhetően középszerűnek tűnt az élet mellette. A két gyerek megszületett, cseperedett, és a családfő nagyobb örömöt kezdett lelni az alkoholos poharak tartalmában, mint a kis családban. Amikor ez egyre jobban elfajult, és heti rendszerességgel kellett verést elszenvednie férjétől, döntött, és elvált.  
Négy éve élt már egyedül. Gyermekei naponta adtak erőt az élethez, és örömöt a nehézségek elviseléséhez. Próbált társat találni, ám ez nagyon nehéznek bizonyult számára. Hiába volt művelt, szerény, kedves teremtés, a külseje alapján mérettetett meg, ítéltetett el: s mivel szép sosem volt, sőt… így ez a dolog erősen rányomta bélyegét mindenre! Pedig házias is volt, szeretett és tudott főzni, hímezni, varrni. Megtanult csipkét verni is, horgolással is szívesen foglalatoskodott. Nagyon sokan ezt tudni sem tudták róla. Fia megtanította a számítógép és az internet használatára, s megpróbált képek nélkül, társkereső fórumokon, oldalakon ismerkedni. Remélte, hogy egyszer így talán rá akadhat valakire, akinek belső értékei fontosabbak lesznek, mint a külső szépség hiánya.  
Nehéz, nagyon nehéz feladatnak bizonyult ez! Itt is alig váltottak vele 1-2 mondatot, máris képet kértek, sőt követeltek! Aztán meg persze gúnyosan kikacagták, vagy szóra sem méltatták többé. Az utolsó remény is megkopott benne hamar. Mégis naponta merített erőt leülni a géphez, és várni újra a csodát. 

Egy nap nekifogott, s igyekezett adatlapján kibontani, a lehető legszebben megmutatni a felhasználható eszközökkel, hogy művelt, finom lelkű, mély érzésű ember. Másnap egy különös, hosszú levél várta. Végtelennek tűnő 10 percig csak bámult maga elé szótlanul, amikor a végére ért. Sóhaj szakadt fel mellkasából, és egy mosoly járta át egész lényét. 

Itt a nagy lehetőség! Újra olvasta az egész levelet, így írva meg a választ közben. 
Levelek jöttek-mentek így heteken keresztül. A férfi nem kért képet tőle. Eddig jól is esett neki, ám most már kezdett félni: talán azt gondolja, úgyis természetes, hogy szép az, aki ilyeneket képes írni!? 
Óvatosan megpróbálta megkérdezni, miért nem kért még képet… A férfi válasz helyett élő találkozót kért. Rettegni kezdett. Hogyan mehetne el!? Valami mégis rávette, hogy igent mondjon. Megbeszéltek egy időpontot, helyet, és ismertetőjelet is, hogy ne kerüljék el egymást. 

A bevásárló központban akkor kezdtek nyitni az üzletek.  Lassan lépdelt, szíve zakatolt, előre eldöntötte, mivel kezdi vigasztalni majd magát. Meglátott a megbeszélt kávézó előtt egy magas, rettentő vékony alakot. Közelebb érve biztossá vált benne, Ő az. A férfi is lassan megismerte. Néhány pillanatig mintha enyhe döbbenettel méregette volna, ám mosolyogva megszólította, és kedvesen egy asztalhoz invitálta. 

-  Nem erre számítottál, ugye? Tudod, én…-kezdte szégyenpírral orcáján a nő.
- Féltem, hogy megriadnál a külsőmtől, ezért nem forszíroztam a képet –vágott közbe a férfi.

Egymás szemébe néztek hosszan, a férfi keze a nő keze után nyúlt, és kitört mindkettejükből az őszinte kacagás. 

2009. jan. 4.